Ruhagyűjtő konténerek. Én beledobom.

Vannak ezek a nagy piros-fehér konténerek a nagyobb üzleteknél, amelyekbe be lehet dobálni a használt, megunt, már nem jó, nincs szükség rá ruhákat. Mindenki ismeri, aki városban él. Na, azokról nagyon sok rosszat lehet hallani. Olyanokat, hogy kilopják belőle a göncöket, aztán meg jó pénzért eladják, meg hogy a turkálóba szállítják és nem is olyanokhoz jut el, akiknek a feladó eredetileg szánná. Azért mindent nem kell elhinni. Viszont magam is láttam egy lesivideót a neten, ahol éppen két cigánylány rámol ki egy ilyen konténert. Bizony, az egyikük olyan vékony, hogy bele tud mászni… Soha nem próbálnám ki. Tuti klausztrofóbiás halál. (Meg sajnos másféle is...) De nem is ez a lényeg.

Azon gondolkozom, hogy miért is teszik.

Több oka is lehet. Talán mert nincs mit felvenniük, ergo szükségük van rá. Vagy mert nincs pénzük ruhára, hát nincs mit felvenniük, vagyis szükségük van rá. Esetleg mert - mint minden fiatal - szeretnének valami jó cuccot, de nincs pénzük ruhára, így nincs is mit mást felvenniük, vagyis szükségük van rá.

Jó módszerhez folyamodtak? Nagyon nem. Elítélhető? Igen. És muszáj elítélni? Szerintem nem feltétlenül.

Mi is biztosan szerettünk volna sok mindent már az életünkben. Biztosan tele vagyunk jelenleg is vágyakkal. Aztán vagy teszünk értük (spórolunk, mert van miből), vagy nem teszünk értük (mert nincs miből) és marad a vágy. De nem nyúlunk tisztességtelen dolgokhoz. De vajon tényleg nem?

Élünk-e azzal a lehetőséggel, hogy a szomszédnak a munkahelye ad BKV-bérletet, de neki nem kell, hát olcsóbban továbbadja nekünk. Persze, hogy. Elítéljük őt, amiért nem a cégnek adja inkább vissza, hanem pénzt csinál belőle? Eszünkben sincs. Használjuk a protekció intézményét az orvosnál, boltban, hivatalban, bárhol? Pedig ez sem tisztességes, ha jobban belegondolunk. Én kerülöm is, ahogy csak tudom. De persze én sem vagyok szent.

Bizony már csaltam is, loptam is az életemben. Meg jól ki is használtam olyan helyzeteket, amelyek anyagi előnyökkel járhattak (mint pl. a fenti bérletesdi). Nem nagy dolgokról van szó, de akármilyen nevetségesnek is hangozhat némelyik esetem, akkor is szégyellem.

Általános iskola felsőben a papírgyűjtésben talált fizika gyakorló dolgozatfüzeteket (mert hogy ilyen is volt annak idején) előre megoldottuk, betanultuk és úgy írtunk jeles dogákat. Elítélendő oldala, hogy előre ismertük a kérdéseket. Jó oldala, hogy talán még így is tanultunk valamit fizikából. Gimiben a puskázást már magasabb szinten űztem és sosem buktam le. Utolsó éven döntöttem úgy, hogy inkább nem csalok többet és becsülettel megtanulom az anyagokat. Viszont szintén eme lázadó éveim alatt jutottam el arra a mély szintre, hogy loptam. Egyszer egy szappant, egyszer egy tusfürdőt a gimis városom boltjából, és jól szórakoztam azon, hogy milyen profi vagyok. A haverokkal, akik időnként fedeztek, azt hangoztattuk, hogy ha a biztonságiakat ilyen simán ki lehet játszani, hát meg is érdemlik. Egyszer aztán egy magasszárú cipővel távoztam egy nagyobb áruházból. Fogalmam sincs, hogy mertem megtenni. Arról meg végképp nem, hogy hogyan is kiviteleztem. De kellett kosáredzésre a cipő, én pedig – bár égett magam előtt is a bőr a képemen – egyszerűen bementem és elcsórtam egy fehéret. Amúgy szép volt, jól is szolgált évekig a meccseken, de a rosszérzés mai napig bennem van. Az volt az utolsó ilyen eset.

Nemrég olvastam, hogy a kamaszokkal azért nehéz, mert bizonyos homloklebeny-tréfálkozások miatt képtelenek számolni tetteik következményeivel, így olyan sok baromságot csinálnak, hogy hihetetlen. Szerintem nálam is ez lehetett. Meg a vágy, hogy legyen egy igazi kosárcipőm. Nem mertem a szüleimtől pénzt kérni, mert tudtam, nekik sincs. Hiába, aki tisztességes alkalmazotti munkából élt, annak szinte semmire sem futotta a rendszerváltás után. 

Persze ez nem ment fel bűneim alól, hisz megkárosítottam valakit.

Ugyanakkor segít abban, hogy ne ítéljek el egykönnyen másokat. Mert én sem voltam ilyen szempontból különb, ha úgy vesszük, mint az a cigánylány a konténerben. Viszont olyan neveltetést kaptam otthon, ami hamar kihozott ebből a hülye időszakból. Nekik nincs ilyen szerencséjük. Cserdi polgármestere is megmondta, marha nehéz ez a cigányintegrációs kérdés, mert valóban csak azt lehet jó útra téríteni, aki maga is akarja.

Szabolcsban kezdtem el a felnőtt létet, ott álltam először munkába a helyi gimiben. Bár ritkaságszámba ment, de volt pár cigánytanulónk is. Az egyikük, egy nagyon szép lány, kifejezetten okos volt. Anyu, aki a kolléganőm volt akkoriban, másokkal egyetemben a szárnyai alá vette és addig duruzsoltak neki, amíg be nem adta a jelentkezését angol szakra a fősulira. Nagyon örültünk, mikor megtudtuk, hogy felvették. És nagyon elkeseredtünk, amikor megtudtuk, hogy végül kimaradt. És miért? Mert a családjától nem tudott elszakadni. A kistesói játékból vagy sem, de széttépték a könyveit, a szülők szerint a lány “kifehéredett”, de végül ő maga sem tudott váltani. Mert ha egy cigány fiatal ki akar törni, akkor már nem lesz visszaút. Nem lennék a helyükben. Család vagy normálisabb élet? Mert sajnos az ő életük a cigánysoron nem az. Segélyből, munka nélkül, tisztességtelen úton járva a legjobbak is elkallódhatnak. A gyöngyszemeknek pedig vagy van elég erejük lépni, vagy sem. A mi feladatunk segíteni. Remélem, hogy van is olyan ember, aki tudja, hogyan. Hátha éppen cserdi polgármestere. Vagy a többiek, akiknek már sikerült. Mert egyre többen vannak. Elég csak a sztárok világában körülnézni, vagy pusztán jobban kinyitni a szemünket a saját környezetünkben is.

Mindenesetre én bedobom abba a konténerbe a ruhákat, mert valakinek így is úgy is segítség. És én nem válogatok a rászorulók között.