Miért van ablak a mosogató fölött?

Szerintem a férfiak találták ki, hogy hogyan nézzen ki egy konyha. Azon belül is, hogy hová kerüljön az ablak. Konkrétan a mosogató fölé, mögé. Ezzel próbálják jóvá tenni ama hibájukat, hogy szinte soha nem mosogatnak. Gondolták, örüljön az asszony a szép kilátásnak, amíg dolgozik. Abban bíztak, hogy ha látunk egy-két rigót elsuhanni két mocskos tányér elsikálása között, akkor vigyorogva és dalolászva végezzük el ezt a házimunkát is. Egy csodás rozsdafarkú, egy maradék zsírcsimbók, egy gyönyörű tengelic, egy odaszáradt csontdarab. 

A férfi ugyanis tudja, hogy a nő szereti a természetet, hiszen mindig azt hallja tőlünk, ha meglátunk egy szép madárkát vagy egy aranyos állatkölyköt, hogy jaj, de cuki. Meg különben is állandóan virágot szeretnénk kapni, hát a több legyet egy csapásra elve alapján mindig odakerülnek a konyhai ablakok, ahol jó kilátás nyílik – ha más nem – a szomszéd kertjére vagy a virágos erkélyére. 

Persze emeletes házaknál egy kicsit másabb a helyzet, ott arra kellett ügyelni, hogy minél magasabban van a lakás, annál szebb legyen a panoráma. Vagy legalábbis különleges felhők ússzanak az égen, amiket jó sokáig lehet bámulni, netalántán találgatni, hogy most éppen kiskutya vagy narancsos nyalóka alakú-e. Így a gyerekkel együtt is élvezettel tudunk mosogatni, aki addig sem zavarkodik máshol. Ebből kifolyólag szinte biztos vagyok abban, hogy a mosogatógép egy nő nevéhez fűződhet, aki így akart középsőujj helyett beinteni az erősebbik nemnek. (Utánanéztem, és tényleg. Az ő indokai ugyan mások voltak, de a lényegen nálam nem változtat.)

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy nálunk van mosogatógép és ablak is a mosogató fölött, így feszültségi állapotomtól függően dönthetek, nézelődni vagy inkább kevesebbet dolgozni akarok-e. Sajnos ez nem mondható el a mosógép helyzetéről, ami egy ablaktalan fürdőszobában kapott helyett. Maximum a csempével vagy a kazán alján csúfoskodó csövekkel szemezhetek, miközben hétrét görnyedve és néha akrobata mutatványokkal felérő mozdulatokkal pakolom ki-be a tiszta, illetve még szennyes holmikat.

Anyuéknál pont fordítva van. A fürdőben van ablak és a mosogató fölött nincsen, viszont a fiúk arra ügyeltek az építésnél, hogy ettől függetlenül a konyhai ablak minden szemszögből, vagyis minden házimunka végzése közben elérhető legyen. Így anyukám mára már kissé féloldalas lehet, hiszen ahhoz, hogy ne kapjon frászt a mosogatástól, állandóan jobbra kell néznie, ha boldog akar lenni a madarak látványának köszönhetően. Vagy ha éppen főz. Vagy ha éppen tésztát gyúr. Esetleg kenyeret szel, elpakol, gyógyszert rendez, illetve ki-be futkos a kamra és a konyha között.

Szóval a férfiak mindent alaposan végiggondolva gondoskodnak háziasszonyi kényelmünkről. Ideje, hogy mi is viszonozzuk valahogy. Azt találtam ki, hogy első lépésként varázsoljuk ujjá a szekrényüket. Nem olyan bonyolult, és különleges módon, mint ahogy a nővérem teszi a régi bútorokkal, hanem csak úgy, hogy a fiúknak is feldolgozható legyen az újítás. Vegyünk tehát pár ikejás dobozt, vagy ha az nincs, kávékapszulás kartonok is tökéletesek a célra. Ez utóbbiakat csak le kell festeni, vagy fehér lappal befedni és jöhet is a címkézés: zokni, gatya, övek, mandzsettagombok, satöbbi. Tegyük ugyanezt a konyhával is, csak ott a szekrényeket címkézzük fel, sőt esetleg nyilakat is kirakhatunk: tányérok, poharak, evőeszközök, edények, szalvéta, konyharuha, és így tovább. Ha ez is megvan, irány a fürdőszoba vagy a raktárhelyiség és ott is nevezzük nevén a dolgokat: ruhaszárító, ruhacsipesz, öblítő, mosószer, vasaló, desztillált víz, mittoménmi. 

Ha nagyon belejöttük, bármit felcímkézhetünk a nappaliban is (gyertya, váza, kispárna), csak arra ügyeljünk, hogy a papírkák színben és dizájnban menjenek a bútorokhoz és a textíliákhoz, azok közül is mindenképp a mosogató fölötti ablak függönyéhez. Mégis csak ennek köszönhetjük majd, hogy szeretett férfi családtagjaink nem fognak többet hülye kérdésekkel zaklatni bennünket, ha például reggelente öltöznek és fogalmuk sincs, hol tartják a zoknijaikat. Nem beszélve arról, hogy ingyenes és veszekedésmentes oktatóanyaggal hozhatjuk őket közelebb a mi világunkhoz.

Ugyanez a módszer természetesen a gyerekeknél is tökéletesen beválik, akik képesek akár minden nap megkérdezni, hol tartjuk a kiskanalakat, vagy hol száradnak a tiszta ruháik. Nem beszélve a cipőkről, a kisautóról, vagy a ceruzáikról.

Ha egy kastélyban élünk, akkor persze ez nem lenne szokatlan, de nem hiszem, hogy mindannyian királynői életet folytatnánk egy kacsalábon forgó 100 helyiséges palotában. Persze azoktól a nőktől, akik mégis, azoktól elnézést kérek. Náluk valószínűleg a címkézéssel sem mennénk sokra, mert – legyünk őszinték – az elkényeztetett nők rosszabbak, mint a saját ruháikkal vagy a házimunkával nem törődő férfiak. Ezek az asszonyok inkább a címke színét cserélgetnék, mintsem a ráírt szavak értelmével bajlódnának.

Én se férfi nem vagyok, se palotában nem élek, sőt pici fecniim sincsenek, mert egyrészt van szám, nem is kicsi, másrészt mert nem nagyon kellene itthon használni. Bár sok fiúval vagyok körülvéve, lassan mindegyikük tudja már, mi fán terem akár a zoknicsipesz is. És ezért nagyon hálás vagyok nekik. Így kibírom azt a pár hülye kérdést reggelente. Akár minden nap.