Házátalakítás 30 nap alatt - 9-10. nap
Ahogy írtam, tegnap nem tudtunk dolgozni. Szenvedtünk is a
férjemmel rendesen. Mind a ketten azok a fajták vagyunk, akik ha belevágnak
valamilyen új projektbe, addig csinálják megállás nélkül, amíg nincsenek készen.
A vasárnap éppen ezért valóban szenvedés volt. De mindenért kárpótolt bennünket
a mai nap. A keletkezett víz- és vérhólyagokat ugyan szívesen kihagytam volna,
de a mai élményeket semmiképpen sem. Megismerkedtem ugyanis végre a
betontörővel. Nagyon vártam már a randevúnkat, és bevallom, még sírtam is
délelőtt. A Kicsi ugyanis velünk volt, és egy percre sem hagyott békén. Nagyon úgy
nézett ki, egy álomtól elbúcsúzhatok.
Pedig minden eszközzel igyekeztem
elaltatni a drágát:
- Össze-vissza köröztem vele babakocsival a környező utcákban
- Altató dalokat is énekeltem neki a szomszédok füle hallatára
- Százszor ölbe vettem és ringatgattam
- Egy idő után már könyörögtem, sőt veszekedtem is vele.
Semmi sem hatott. Ha őt egyszer valami érdekli, akkor dafke
sem fog elaludni. Pedig már lecsuklott a feje, behunyta a szemeit, de amint
vízszintesbe tettem, azonnal felébredt. Két óra küzdés után feladtam. Nem
tudtunk mást tenni, vele együtt kellett kipróbálnunk a betontörőt.
Pedig addigra már amúgy is fáradtak voltunk. Hatkor keltem,
elindítottam a gyermekeket suliba, és szenvedtem, mint állat. Kivizsgálás várt
ugyanis reggel rám, ami miatt se nem ehettem, se nem ihattam semmit, sőt, még
fogat sem moshattam. Az egy dolog, hogy ilyenkor büdös az ember szája, dehogy
még kávét sem ihat?! Hát el tudtok ti engem képzelni kávé nélkül?! Halál volt.
Szerencsére a Kicsivel folytatott küzdelembe a férjem is
beszállt, így hol ő, hol én, hol pedig egy barátunk fúrt, attól függően, kinek
lett éppen elege Leonból. Mert ő persze rohangált és életveszélyesen
közlekedvén teljesen leszívta az energiáinkat.
Ha éppen nyugton volt, akkor a nagy nehezen kifúrt
betonlyukba dobálta vissza a köveket. (Kerítéskészítési projekt első fázisa
volt ma.) Apa ugyan próbálta időnként lefoglalni: beletette a talicskába és
tologatta, de ha abbahagyta, akkor az volt a baj. Aztán adtam neki sok kis falkarikát,
amelyeket a villanyvezetékek helyének kiépítésekor gyűjtöttem neki össze. De
ezek is csak pár percre kötötték le. Akkor nyugodott meg csak hosszabb időre,
amikor a vakolatot dobálhatta bele a vizes vödörbe. No, ilyenkor kaparinthattam
meg én a betontörőt.
Esküszöm, jobb, mint bármelyik vibrációs tréninggép.
Egyrészt nem kis súlya van, bár földön tartva ez nem érezhető. Sokkal inkább
akkor, amikor ki akarod a már összetört törmelékek közül húzni. Kell hozzá
izomerő, ez tény. Időnként a páromnak szóltam, hogy segítsen, mert néha úgy
beszorult, hogy semerre sem mozdult. Ismét megállapítottam, hogy jobb, ha nem
veszek össze a férjemmel. Egyre erősebb. Maga a fúrás viszont tényleg tuti és
tényleg szétrázza az embert. De egyáltalán nem olyan keményen, mint ahogy azt
hinnénk. Én legalábbis simán bírtam, bár ha 25 kilóval több lennék, hatékonyabb
is lehettem volna. (Kellett nekem lefogyni…)
 |
| Itt végre nyugton van |
Most van rajtam 2 kidurrant vízhólyag, egy stabil vérhólyag,
két mélyebb vágás a jobb karomon, egy horzsolás a bal bokámnál és némi
derékfájdalom. De egyik sem olyan, hogy ne örülnék neki.
Örülök, mert minden nap azt érzem, ma is tettünk valamit a
családunkért. Mondjuk az esti vacsifőzést szívesen elengedtem volna, főleg,
hogy előtte még szülőire is beugrottam. De hát mégiscsak Anya vagyok. És jól is
van ez így.
Persze erre majd holnap is emlékeztessetek. Szintén hosszú
napnak nézünk elébe:
- Jön a regisztrált villanyszerelő áttenni a villanyórát, ami után végre ismét falat bonthatunk.
- Délután jönnek a kőművesek befejezni a gyerekszoba padlóját, amit előtte még össze kell takarítanom. (A mai fúrások enyhén kosszal jártak.)
- És bármikor megjelenhet a maradék 3 oszlop is a kerítésekhez…
