Házátalakítás 30 nap alatt - 11. nap

Továbbra is a terveink szerint haladunk. Ezt nagyon jó leírni. Erősen bízunk abban, hogy sikerül hó végére elkészülnünk, bár ma is történtek váratlan dolgok.

Délelőtt leadtuk a Kicsit anyósomhoz, aztán elfutottunk ügyeket intézni, majd egy villamossági szaküzletbe. Olyan profi boltost fogunk ki, hogy öröm volt nézni. Villámgyors volt, mindenhez értett, segített cipekedni, telefonon intézett egy hiányzó cikket nekünk és még kedves is volt. Jól indult a reggel. 

Utána is klasszul folytatódott, bár a regisztrált villanyszerelők először dobtak egy hátast. Meglátták, miből kellene várat építeni... Nagyon sokat melóztak az óraáthelyezéssel, ami egyáltalán nem is olyan egyszerű folyamat. Papírszempontból sem. Kapásból kellett egy engedély a szomszédtól, hogy a telke fölött átmehet a vezetékünk. (Tündériek, azonnal belementek.) Aztán az is gond volt természetesen, hogy a ház még nincs a mi nevünkön. (Ezt majd elmesélem, ha már elintéződött.) Továbbá kellett mindenféle meghatalmazás a névátíratáshoz, meg ahhoz is, hogy valamelyikünk nevére jöjjenek a számlák. Nem tudom, hány papírt töltöttünk ki, és hányszor írtam le a nevemet, de betoncipelés után kifejezetten nehezen ment a tollfogás. 

Viszont a villanyszerelők is profik voltak, csak egyszer fordultak hozzánk segítségért:  az egyikük megkért, hogy legyek ellensúly a létra alján, amíg a tetőn ügyködik…. Khmm, akár meg is sértődhettem volna. Úgy látszik, mégsem fogytam eleget. (Ha már súly, legyen kövér... Hihi.) Mindenesetre jól beleéltem magam a nehezék szerepébe és azt hiszem, jó is voltam benne. Hiába, a színjátszós múlt sokat számít. A létra állt, mint a cövek, a fickó nem esett le és még az áram sem rázta meg. Bár előtte gyorsan elmondta az összes segélyhívó számot és jelezte, hogy van náluk speckó injekció is áramütés esetére. Mit mondjak, egy kicsit rám hozta a frászt... De minden rendben ment, és végre van normál áramunk is. 

A délután folyamán megérkeztek a kőművesek is a gyerekszoba folytatásához. Ismét belemerültem a betonozás rejtelmeibe:

• Tanultam olyan szavakat, mint iránypont és iránysáv.
• Megértettem, miért fényesebb a második réteg beton.
• És a betonkeverővel is közelebbről megismerkedtem.

Ezt mondjuk a Kicsi miatt, aki időközben újra csatlakozott hozzánk. Annyira lenyűgözte a gép, hogy mindenáron bele akart bújni. Elég nehezen tudtam meggyőzni arról, miért is rossz ötlet ez. Végül beérte a cement simogatásával és a sóder piszkálásával.

Olyan, mint a malom, nem?

De természetesen ezen a napon mi sem pihentünk. A tegnap feltört betont mind egy szálig elhordtam, ami talán az eddigi legkeményebb melóm volt. Még derékkötőt is tettem fel, mert középtájékon nem vagyok valami erős. Ráadásul olyan vastag volt a beton, hogy hiába a törőgép, időnként elő kellett vennem a csákányt is. A youtubeon mesélek egy kicsit erről az élményről.

Mert élménynek mindenképpen az volt, és a végén nagyon örültünk annak, hogy a kertünk tovább nőtt.

Annak azonban már kevésbé, hogy lett egy saját szökőkútunk is. Mondanám, hogy a férjem egy isten, hiszen vizet fakasztott a falból, de mivel nem szándékosan, így nem illeti a titulus.

Szóval amikor a nap végén lebontotta az eddig a villanyóra miatt még álló, ám felesleges konyhafalat, a vízvezetékről lejött a csap, feltört a vízsugár és szépen zubogott az ég felé. Hirtelen azt sem tudtuk, hol kellene elzárni. Maradt a vízakna, ami elmondása szerint igazi állatparadicsom volt: meztelen csigák, békák, és egyéb űrlények lakják.

Ami viszont jó az egészben, hogy így megoldódott a mosogató elhelyezésének kérdése. Ezen ugyanis sokat vacilláltunk, most viszont kapásból áttoltuk máshová. Cső már úgy sincs (úgy eltört az is, mint a fene), így tényleg kell szereznünk egy vizest, aki átépíti a rendszert. Anyagilag bukta, de akkor majd még keményebben melózunk éjszakánként. Még bírjuk.