Házátalakítás 30 nap alatt - 6-7. nap

Hú, kivételesen két nap eseményeit sűrítem egy bejegyzésbe, mert tegnap este 11-kor már a vacsoraasztalnál elaludtam… Igen, olyan soká jutottam el addig, hogy egyek is. Hiszen ne feledjük, hétköznapokon van 3 gyerekünk is. Nos, a lényeg, hogy tegnapra nagyon elfáradtam. Pedig óraszámban nem is melóztunk annyit, energiában viszont mégis sokra jött ki. Merthogy megérkezett az új gép, a horonymaró.

Amilyen hülye neve van, olyan ügyes eszköz. Most duplán értetlen vagyok, amiért az első villanyszerelőbrigád visszamondta a melót. Nem vállalták ugyanis, hogy kivésik az új vezetékrendszer helyét, mert az utálatos munka és sok idő. Valóban nem egy leányálom, aláírom. Viszont ezzel a géppel nagyon gyorsan lehet haladni, és ha a férjemmel egy délután alatt el bírtunk vele készülni, akkor szakembereknek ez max. 2 óra hajtás lett volna…

Ilyet tud a horonymaró. (Meg a férjem.)

Viszont így megint spóroltunk egy csomó pénzt, nem utolsó sorban pedig ismét új dolgokat tanultunk. Egymásról is, magunkról is. Rólam például kiderült, hogy most már tényleg semmi bajom sincs a létra tetején még vésés közben sem. A férjemről pedig, hogy ő egy kézzel is tudja használni ezt a gépet a fal tetején a földről állva. (Én két kézzel is izzadtam, mint a fene…) Oké, így nem lett olyan egyenes a horony, viszont ő biztosan nyúlt vagy 2 centit.

A nap fénypontja nekem azonban mégis az volt, amikor egy szaki megdicsérte a vakolásomat. Azt mondta, ha minden helyen ilyen szépen el lesz egyengetve a felület, villámgyorsan meglesz a gletteléssel. Azon meg még meg is lepődött, hogy az éleket szabadkézzel és -szemmel csináltam és nem használtam hozzá deszkát egyenes gyanánt. Úgyhogy most büszke vagyok.

Ahogy arra is, amit ma véghez vittem. Ha követsz Instagramon és láttad az ottani IGTV-adásomat a mai napról, akkor tudhatod, milyen reggeli edzésben volt részem. Ha nem, most elmesélem.

Ma hozták ki a kőműves melók hozzávalóit: sok mázsa cement, sóder, áthidalók, stb. Pontosítok: egy fickó hozta ki. Engem viszont szorított az idő, mert anyumék csak 10-ig tudtak a Kicsire vigyázni (igen, itt voltak 2 napig, halleluja!). Felkaptam hát a munkáskesztyűt, és beálltam lerakodni a platóról. (Minden tiszteletem a fizikai munkásoké. Egész nap, egész héten, éveken keresztül, egy egész életen át ezt csinálni….) Megmozgattam 400 kiló cementet és 100 kiló áthidalót pár perc alatt, amire tavaly még nem lettem volna képes. Most értékelem csak igazán az elmúlt egy év életmódváltását. Soha nem voltam gyenge, de ilyen erős sem még. Egyáltalán nem vallottam szégyent a fickó mellett. A férjem közben intézte a maradék CSOK-ot, de azt hiszem, ő is értékelte volna a teljesítményemet.

Viszont ne gondold, hogy ilyen flottul ment ma minden. Mert azért az angyalkák ma is összeültek odafent popcornozni. Amikor a második fuvart is meghozta a tüzépes ember, nagyon örültem. Úgy tűnt, végezni tudunk 10-re. De ekkor olyan történt, amire ugyan gondoltunk, de azért mégsem.

Tudni kell, hogy a kertünkben eléggé laza, homokos talaj van. A múlt heti kerti munkákkal pedig tovább is lazítottam rajta. Édesapám tegnap vért izzadva igyekezett még jobban betömöríteni, elegyengetni a földet, hogy bírja majd az autókat. De 3 tonna sóder, plusz a kisteherautó súlya kifogott rajtunk. Olyan szépen belesüllyedt a földbe a jármű, mint viziló alámerüléskor. Tényleg felnevettem. Láttam magam előtt az angyalkákat, és üzentem nekik, hogy jó poén volt, de azért majd segítsenek is, ha kiröhögték magukat.

Persze a kocsi egy centit sem tudott mozdulni, a tankja is totál felfeküdt a földre, és a másik kisteherautó sem bírta kihúzni onnan. Kénytelenek voltunk ott leereszteni a sódert a platóról, ahol elakadt az autó. Ez viszont a kerítés közvetlen közele volt, ami mellé még a következő fuvarnyi homoknak is el kellett volna férnie. Nem beszélve arról, hogy a kerítésünk csak álca, hiszen szét kellett flexelnünk, hogy beférjenek a teherhordók. Flexelés után meghajlítva ki tudtuk nyitni befelé a kertbe, viszont az így lerakodott sódertől nem lehetett visszazárni. A 2 munkás igazán rendes volt. A sittünkben turkálva találtak hullámlemezeket, ezzel különítették el a sódert és a homokot, a kerítést pedig valami csoda folytán átemelték a keletkezett dombokon. Azért is vagyok nekik nagyon hálás, mert nem lett volna kötelességük sem az anyagok behordása, sem az ilyen jellegű Herkules-munkák elvégzése. Sőt, felajánlották segítségüket holnapra is, ha kellene valami tőlük.

Ez a térháló

Szóval végül csak szépre sikerült a délelőtt, s bár nem értem haza 10-re a Kicsiért, anyumék elhozták őt a telekre (köszönet a keresztszüleimnek a segítségért). Így a drága kipróbálhatta a billenős teherautót és még a térháló-cipelést is a holnapi betonozáshoz. (Az milyen egy bolond szerkezet. Nyaklik, nyeklik össze-vissza, ráadásul befogja az ember kezét is.)

A nap hátralévő része a további szervezésé volt. Estére csak egy kis gyerekszoba-lapátolás maradt még, mert az időközben kivert újabb ajtókeret járt némi friss sittel. Holnap kezdődik a betonozás, az alapoknak rendben kell lennie. És egy hét múlva a gyerekszoba padlónak is, mert jön a CSOK-os értékbecslő és neki melegburkolat kell… Imádkozom, hogy kiszáradjon csütörtökig a 2 réteg beton, hogy laminált padlózhassunk. Ellenkező esetben egy óriási szőnyeget kell kerítenünk melegburkolatot hazudva….

Nem baj, ha nem érted, mi ez a CSOK-osdni, nemsokára elmesélem… Megér egy misét…