Az anyaság a minden. Vagy nem? De.

Nem is olyan régen arról írtam, hogy mennyire utálok terhes lenni. Meglepő módon (vagy talán nem is annyira) kevés kivétellel az anyukák arról biztosítottak, hogy ők is hasonló cipőben járnak vagy jártak. Ennyit tehát arról a nagy rózsaszín világról, hogy ez a nők életének legszebb időszaka. Persze nem ezt a húrt kívánom tovább feszegetni, hanem a valóban legszebb korszakunkat, ami egyenesen következik a terhességből. (Tudom, ezt a blogbejegyzést inkább anyák napjára kellene időzíteni, de tudatosan kerülni szeretném a sablonosságot. Ebben is. Mert bizony volt idő, amikor annyi sallang volt rajtam/bennem, hogy évekbe tellett a sok feleslegességtől megszabadulni. Ilyesmikre gondolok, mint akkor is beszélni, ha nincs fontos mondanivalónk, akkor is megnyilvánulni, ha nem értünk valamihez, stb.)

De az anyalét nem sallang, nem pótcicoma, és semmiképp sem felvett póz, hanem szerintem ez az igazi “állapotosság”. Igen, ez az a más állapot, ami nem ér véget a szüléssel. Legalábbis nálam. Mert sajnos nem egyszer tapasztaltam már az ellenkezőjét is: azt, hogy a gyermek csak a társadalmi elvárások miatt kell. Férj, pipa. Karrier, pipa. Gyerek, pipa. Kistesó? Isten ments! (Nem akarom megbántani az egy-gyerekeseket, itt nem erről van szó. Sokkal inkább azokról a szülőkről, akiknek tényleg fontosabb a karrierjük, mint a saját családjuk. Ahol a nagyi vagy a barátok az állandó bébiszitter, ahol anyuci mindig dolgozik vagy az edzőteremben van, ahol a gyermek szinte csak esti puszikor fut össze életet adó ősével és nem más, mint biodekor.)

Szóval a terhesség számomra valóban teher, az anyaság viszont mindennek a Nirvánája. Pedig hányszor zokogtam az elején (na jó, még sokszor most is) a tehetetlenségtől, hányszor éreztem azt, hogy nincs türelmem, hányszor kívánkoztam fel a Marsra és hányszor akartam ténylegesen is elmenekülni. Volt idő, amikor azt kívántam, bárcsak visszacsinálhatnám az egészet. Igen - ha kínos, ha nem -, volt ilyen. Igaz, hogy csak pár percig, de olyankor annyira sajnáltam magam, és annyira hiányoltam az önálló és örökre eltűnt korábbi életemet, hogy tényleg leírhatatlanul szomorú voltam. Aztán persze adódtak olyan pillanatok is, amikor teljesen kivirultam az anyaságtól és nem lehetett nálam büszkébb embert találni. Extrovertált és külső kontrollos lényemnek mindig is nagyon kellettek a pozitív visszajelzések, ezért amikor szembedicsérték anyai ügyességemet (vagy mit), kétszeresére dagadt a mellem. (Mondjuk most is, csak hát ugye az a tejcsatornáktól van).

Aztán egyre nagyobbak lettek a picik (mindjárt ünnepeljük a tízet és a nyolcat), és ők szépen fokozatosan önállósodnak. Ennek köszönhetően sokkal több idő jut magamra is, és azt vettem észre, hogy már nem sírok, ha nincs szabad estém (igen, ez az elvált szülők egyetlen pozitívuma a saját életükben). Sőt, hiányoznak, ha nem velem vannak. Bevallhatom, rendszeresen bőgök, amikor elmennek a hétvégére. Mostanra értettem meg igazán nagymamámat, aki nyolcvanvalahány évesen is megkönnyezte ötvenvalahány éves gyermekei elutazásait.

De hozzá kell tennem gyorsan, hogy én nagyon szeretek egyedül is lenni. Simán elvagyok órákon át, mindig van mit csinálnom, és most is, ha épp nem ver le ez a rohadt terhességi reflux, marha jól kihasználom az összes szabad percemet. Mert imádom, ha nem zavarnak, ha mindent úgy csinálhatok, ahogy nekem jól esik, vagy ha senki nem szól bele a dolgaimba. Ez pedig csak egyedüli üzemmódban lehetséges. Esetleg akkor, ha olyan ügyes vagyok, mint az anyukám, aki megbeszéli, mi hogyan lenne jó, aztán úgyis úgy csinálja, ahogy neki tetszik. És mindig jól is dönt. Igyekszem ezt a módszerét magamévá tenni, és ha sikerül, akkor sok pénzért szabadalmaztatom majd.

Addig pedig megveregetem a vállamat, mert egyre többször meg tudok felelni azoknak a kliséknek, amelyek a sok oldalú anyákat jellemzik.

Mert én is végiggondoltam, mi mindenhez is kell értenie egy anyukának:

Reggel ébresztőóra vagyok, és nem aludhatok el, mert akkor nemcsak a gyerekek, hanem a párom is szív. Mára önmagam kiteszek két atomórát.

Aztán persze szakács, aki kikészíti mindenki reggelijét (drága Vonnegut jutott most eszembe, újra kéne olvasni…), tízórait, uzsonnát csomagol, ebédet, vacsorát főz. Persze kinek-kinek allergiája, betegsége, gusztusa, vagy baromsága szerint.

Délelőtt takarítónővé és mosónővé avanzsálok, aki ismeri az összes háztartási praktikát a szódabikarbónás-ecetes keveréktől kezdve a foltok eltüntetésén át az újra megjelenő poloskák meggyilkolásáig.

Ugyanitt jelmez- és díszlettervezőként, valamint varrónőként is megtaláltok, mert lyukas zoknit nálunk nem dobunk ki, és a nadrágokat, szoknyákat is felhajtom, ha kell. Sajnos csak kézzel tudok varrni, ezért inkább népi iparművészetnek nevezném azt, amikor hosszú nadrágból rövidet készítek, vagy ingből mellényt, esetleg ruhából kismamaszoknyát és persze évente farsangi jelmezt.

De azt is jól tudjuk, hogy egy anya orvos, ápoló, tetűírtó, vagyis általános egészségügyi szakember is, délutánonként pedig minden tantárgyhoz értő tanár, edző, színész, versmondó, festő, zenész és persze bűvész. Vagyis csóró közalkalmazott.

Anya persze az egyetlen, aki tényleg tudja, kinek mije hol van, ki mit hol hagyott el, vagy dobott félre, kinek mire kell másnap készülnie (meg harmadnap, meg egész héten). Mert anya egy csomagmegörző, szemeteskuka, speditőr, logisztikus, rendezvényszervező és persze élő naptár is. Tulajdonképpen határidő napló, vagy nevezzük egyszerűen csak filofaxnak. 

Sőt, ha már itt járunk, anya tökéletes üzenetrögzítő, ingyenes telefonhívás az összeveszett tesók között és ha nagyon muszáj, remek postás.

Persze anya még ennél is több. Mert nála van a konyhapénz is, ergo klassz kis malacpersely (meg persze konyhamalac, de ez a kajás részhez passzolna inkább), akitől néha ki lehet csikarni egy-egy extra finomságot a boltban, vagy akár zsebpénzt is. Hiszen őseihez méltón jól tud gyűjtögetni: nemcsak az aprókat, hanem minden apróságot is, ami kiesik a gyerek zsebéből. (Vesszen az összes Kinderfigura!)

És persze száz és száz mondaton keresztül lehet sorolni, hogy mi mindent is takar az anyaság, ahogy jó pár mémgyáros is megtette ezt már előttem. Mert ma este éppen fodrász voltam, meg körömápoló, sőt gyermekfelvigyázó is, és ki tudja, mi minden leszek holnap, vagy holnapután. (Kertész, tűzoltó, katasztrófavédelmis, stb. már voltam, ez utóbbi kettőre nem is vágyom újra.)

És most kész vagyok elölről kezdeni az egész anyaságot egy új, kicsi jövevény mellett, és nagyon kíváncsi vagyok, mennyivel lesz könnyebb vagy esetleg sokkal nehezebb. De hogy több leszek tőle, az biztos. Mert nekem ez az anyaság lényege és ezért érdemes akár hetente is kiborulni.