Hogyan ne pasizzunk!

Azt hiszem, ma egy kicsit lájfsztájlozok (hű, de ronda ez így). Már ha a szerelem az. Extra profi vagyok a kérdésben, ugyanis voltam én már szinte közvetlen az esküvő előtt elhagyva, adtam már én is vissza eljegyzési gyűrűt, sőt el is váltam már. Tehát teljes mértékig megbízható tanácsokat tudok adni abban a témában, hogy hogyan ne pasizzunk. (Általánosítások következnek, kéretik az iróniát is felismerni!)

Nézzük csak:

1. Ismerkedés

Mindig mi választunk, és ezt tudjuk is jól. Ha nem tudjuk, akkor is mi választunk. Mert csak rajtunk áll, hogy akarunk-e ismerkedni. Ha nem jelzünk vissza, vagy nem kezdeményezünk, vagy eldöntöttük, hogy mi legyen, abból a srác ért és lép. Vagy le, vagy előre. Tehát valóban a mi kezünkben a döntés. A bökkenő csak az, hogy ők elég hamar elfogadják a tényt, miszerint nem jöttek be nekünk, mi viszont még napokon keresztül is képesek vagyunk puffogni, hogy ilyen simán továbbálltak. Ilyenek ezek a fiúk: nem tulajdonítanak a dolgoknak többet, mint amit megérdemelnek. „Ha nem, hát nem.” Irigylésre méltó tulajdonság.

2. A kezdő szerelmesek hibáinak korszaka

Tegyük fel, hogy már együtt vagyunk egy ideje. A legalapvetőbb hiba, amit elkövetünk, hogy ha szerelmesek leszünk, mindenre hajlandóak vagyunk a srác megtartásáért. Hangsúlyozom, ha szerelmesek leszünk! Szerintem ez egy tipikus jelenség nálunk és nagyon sokszor meg is szívjuk. Mert észre sem vesszük és úgy átalakulunk alázatos, kiszolgáló személyzetté, hogy csak na. Lessük a pasi kívánságait, hagyjuk, hogy az történjen, amit ő szeretne, hisz az tesz bennünket boldoggá, ha ő elégedett. És komolyan is gondoljuk. Képesek vagyunk kiegészítőt játszani. Aztán meg lesünk, hogy dobnak, mert teljesen eltűnt a kezdeti izgis személyiségünk.

3. Az elhatározás szintje, avagy soha többet öntudatlan megalázkodás

Aztán vagy sikerül, vagy nem. Ha nem, akkor ld. 2. pont. Ha igen, akkor meg tuti átesünk a ló túlsó felére: olyan mértékben akarunk önállóak lenni, hogy elkezdjük mi kihasználni az új partnerünket/partnereinket. Senkit sem veszünk túl komolyan és mindig azt hangoztatjuk, hogy fontosak vagyunk magunknak, hogy minket már soha senki nem tud átalakítani. Ennek több végkimenetele lehetséges: vagy elég hamar elküldenek bennünket melegebb éghajlatra, vagy a partner papuccsá válik. Ez utóbbit pedig vagy szeretjük, vagy nem. Én speciell nem, tehát nálam egyértelmű az odébbállás. Aki viszont szereti a meghunyászkodó férfitársat, annak jó. Szerelem szempontjából ugyan nem hiszem (és akkor megint kezdődhet az ördögi kör).

4. pont: Az újra keresés időszaka

Akár a neten is, de ismét érik bennünk, hogy kellene egy komoly kapcsolat. Ennek is több oka lehet: a biológiai óra, a magány utálata, az ön-el-nem-fogadás, vagy bármi. Mondjuk például az ösztön, mert nőnek, ebből kifolyólag családanyának születtünk. Legalábbis túlnyomórészt, hisz magam is ismerek pár csajt, akinek a közelébe nem engednék gyereket. Szóval ismét komoly kapcsolatra vágyunk, vagyis olyanok leszünk, mint az 1. pontban vagy a 2. pontban, de a 3. pontban már biztosan nem. Vigyázni akarunk ugyan az önállóságunkra, de tudjuk, hogy most már muszáj engednünk is.

5. Ismét egy férfi oldalán

Ki tudja, hányadszorra. Ha mákod van, már tényleg nem követed el a fenti „hibák” egyikét sem, de oda a rozsdás bökőt, hogy nem leszel olyan szerencsés. Egyedül abban bízhatsz, hogy eltelt legalább 10 év, és talán fejlődtél annyit, hogy elfogadóbb légy. Magaddal és vele szemben is. Mert hiszem, hogy ez mindennek a kulcsa. Lehet, hogy itt már nincs lila köd, meg óriási szívdobbanások, de ha azt érzed, hogy mellette nem kell játszmáznod, hogy mellette vagy csak igazán szabad és nélküle már nagyon nem lenne jó, akkor a helyes úton jársz. Persze mindez csak akkor érvényes, ha ő is így gondolja. Mert a fiúknak is meglehet a maguk 5 pontja, és nem biztos, hogy a partnered is éppen az utolsónál jár.

Konklúzió:

Egy biztos, amikor már elég bölcs vagy egy párkapcsolathoz, akkor rájössz, hogy mindennek elrontója csakis a túlzott ego (vagy, ha nem tudsz főzni). Ha azonban képes vagy bocsánatot kérni és megbocsátani is, ha magadévá tetted a megértés és elfogadás művészetét és még mindig tudsz nevetni (akár magadon is), akkor biztosan nincs veszve semmi. 40 fölött sem.