Komfortzónán kívül – Egy apa, aki tényleg bevállalta az apaszerepet

Mai világunk egyik kedvenc témája, hogy mennyire maradjon férfi a férfi. Vagyis mennyire vegye ki a részét a házimunkákban, illetve apaként a gyereknevelésben is. Ez utóbbi nekem is régóta vesszőparipám, mert vallom, hogy Apa ugyanolyan fontos, mint Anya. Szerintem ezt mindenki így is gondolja, mégsem ilyen a világ. Az apák dolgoznak, az anyák meg a gyerekkel vannak. Ritka kivételnek számít Tamás, aki sok férfitársától eltérően valóban megéli az apaszerepet. Sőt, még blogot is vezet az apaságról. De nem úgy, ahogy ezt gondolnánk.

A Ten Handed Dad

Gyakran találkozunk olyan képekkel, posztokkal a neten, ahol a jófej apukák csemetéikkel pózolnak, megmutatván, milyen cool apucik is ők. Aztán ha elsült a gép, a gyereket gyorsan visszanyomják anya karjaiba. Ők pedig mennek a dolgukra, vagyis ténylegesen melózni, esetleg a géphez vagy a tévé elé. Anya pedig folytatja a szokásos 24/24-es műszakját.

Mai cikkemben egy „tíz kezű” édesapával, Bíró Tamással beszélgettem, aki tényleg imádja a gyerekeit és minden szabad percét velük tölti. Sőt, fennen hangoztatja, hogy ezt mindenkinek így kellene csinálnia. Én pedig megkerestem, mert rá akartam jönni, ki az a fiatal fickó, aki nagyon másnak tűnik, mint az átlagférfi.

D: Próbálok rájönni, hogy ki vagy. Figyellek már egy ideje az instán és a fészbukon is. Az ragadott meg benned, hogy apa vagy (mily meglepő... ). És mint apa, olyat csinálsz, amit az anyák szoktak. És ez nekem nagyon tetszik.

T: Tudod, mindennél jobban imádok a gyerekeimmel lenni. Még az oldalam indulásakor írtam erről a Hello Baby magazinnak, ami egyébként anyukákhoz intézett egy felhívást. Sikeres anyák történeteit várták. Hangyányit diszkriminatívnak éreztem ezt, ezért jelentkeztem én is.

D: Tehát azért írtál, hogy megmutasd, az apa is lehet sikeres a gyereknevelésben és hogy másokat is erre ösztönözz?

T: Igen, részben ezért is kezdtem blogolni, bár nem a szó klasszikus értelmében, ha egyáltalán ennek a szónak van klasszikus értelme. Inkább az Instagramot és a FB-ot részesítem előnyben. Viszont ezeken a platformokon se csak egy-egy képet osztok meg, hanem a szövegre és annak mögöttes mondanivalójára fektetem a nagyobb hangsúlyt.

D: Én is az Instán találtam rád. Rengeteg vicces történetet osztasz meg a követőiddel a gyereknevelésről. És egyértelműen látszik, hogy nem póz-apuka vagy. Mi volt az indíttatásod az oldaladdal?

T: Még amikor a feleségem (először) terhes volt, beszéltük, hogy írni kellene a várakozásról, illetve az első hetekről-hónapokról. De annyira elsodortak akkor az események, hogy abban az időszakban nem lett belőle semmi.

D: Aztán mi történt idén, hogy mégis belevágtál?

T: Ha gyereknevelésről, vagy bármilyen velük kapcsolatos tevékenységről beszélünk, akkor 100-ból 101-szer ezt anyai oldalról látjuk. Ami teljesen rendben is van, mert a munka oroszlánrészét valóban Ti, Anyák végzitek, amiért mindennap csodállak benneteket. Viszont úgy gondolom, hogy a másik oldalt, teljesen más gondolkodással, tapasztalásokkal is érdekes lehet megmutatni.

Apa a műanyag labdák alatt

D: Ebben teljesen egyetértünk, azért is kerestelek meg. De mielőtt jobban belemennénk az apaságba, elárulod, honnan van benned az írás szeretete?  

T: A mások által büfészaknak hívott kommunikáció szakot végeztem az egyetemen. De én valóban olyan intencióval vágtam neki, hogy egyszer majd sportújságíró leszek. Szóval az írás, és annak szeretete, mindig is ott motoszkált bennem, és ez végül idén felszínre is tört végre. 

D: Szerencsére. Viszont a képeiden azt is látom, hogy főzni is szeretsz.

T: Valóban, imádok akár a konyhában, akár a grill vagy a bogrács felett tevékenykedni. Viszont erre sajnos ritkábban jut lehetőségem, mint szeretném. Szerencsére rengeteg jobbnál jobb helyre jutottunk el az elmúlt években és mindenhol próbáltuk felkutatni a legparádésabb kajákat.

D: Mit lehet még tudni rólad?

T: 30 éves, mindent a családjáért szemléletű, rettentő boldog, mások által viccesnek és jóképűnek mondott apa/férj vagyok. Maradék kis szabadidőmet a gyerekeimen kívül pedig a szó legszorosabb és átvitt értelmében is kispályás futballal töltöm. “Civilként” amúgy egy nemzetközi telekommunikációs multinál foglalkozom folyamatfejlesztéssel, erőforrás-optimalizálással, költséghatékonyság-növeléssel, és egyéb hangzatos, elsőre sokat nem mondó tevékenységekkel. Na, ezek elég távol állnak mindattól, amiről a Ten Handed Dad bejegyzéseiben írok.

D: Azt írtad, hogy azt a pár órát, ami neked jut a gyermekeid életéből egy nap, a lehető legintenzívebben szeretnéd velük megélni. Idézek tőled: „Számomra az a normális, ha a játszótéren négykézláb, fókahangokat hallatva mászom a homokban, miközben az egyik kicsi a hátamon van, a másik meg sétáltat, vagy, hogy a játszóház műanyag, színes labdái alatt én vagyok az egyetlen felnőtt eltemetve. Ilyenkor legtöbbször lenéző, rosszalló vagy szimplán csak értetlen apai/anyai tekinteteket látok magam körül, hatalmas buborékkal a fejük fölött, hogy ”Mit csinál ez a hülye?”, mégsem gondolnám, hogy velem van a baj.”

T: Ezek a sorok most is relevánsak.

D: Tehát kapsz negatív kritikákat. Elsősorban férfitársaidtól?

T: Szemtől-szembe még senkitől nem kaptam meg, hogy amit csinálok az gáz lenne. Pedig biztos sokan vannak, akik nem tudnak vagy nem akarnak azonosulni ezzel a felfogással. Borzasztó szívesen elbeszélgetnék hosszabban egy ilyen gondolkodású emberrel, hogy megértsem, mi van a fejében….

Minden mást háttérbe kell szorítani

D: Mit mondanál neki?

T: Azoknak az apáknak, akik inkább munkával töltik idejük nagy részét a családjuk helyett, (persze ha nem kényszerűségből) azt mondanám, hogy abba gondoljanak bele, mire szeretnének visszagondolni 20-30 év múlva. Hogy milyen jó volt irodában, kocsiban, megbeszéléseken ülni, vagy hogy de jó volt azt a homokvárat/építőkocka-kastélyt megépíteni, biciklizni, focizni együtt. Milán még csak 4 éves, de már most van olyan, hogy inkább a szomszéd kissráchoz rohan át játszani, pedig még gyakorlatilag haza se ért! Vagyis iszonyat gyorsan felnőnek, sokkal hamarabb, mint szeretnénk. Csak ez a pár évünk van, amit maximálisan ki tudunk élvezni, és amikor minden mást háttérbe KELL szorítani! Dolgozni bőven lesz még időnk, jelen lenni a gyerekkorukban nem! Igazi célom az, hogy minél több emberhez eljusson az a szemlélet, amit képviselek. Sokkal boldogabb családok, apák, anyák lehetnénk, ha egy fokkal könnyedebben állnánk ehhez a korszakhoz.

D: Vagyis?

T: Vagyis ha minden apa maximális mértékben venné ki a részét a családi életből. Mindenből, amiből csak tudja. Ha ennek a küldetéstudatnak az átadása, népszerűsítése egy idő után nálam is eljuthatna egy olyan szintre, ami teljes embert kíván, az nyilván parádés történet lenne.

D: Miért?

T: Mert akkor valóban azt csinálhatnám az év minden percében, amit a legjobban szeretek, és amivel talán másoknak is tudnék segíteni: állandóan a családommal lenni és erre buzdítani másokat is. Mind a munkahelyemen, mind baráti körben nagyon pozitív visszajelzéseket is kaptam eddig. Hogy végre valaki, aki ilyen szemszögből is megmutatja ezt, meg hogy végig röhögik a posztokat, de amit a legtöbbször kaptam meg (szerencsére) az a “Kurva jó a blog!”.

D: Én is sokat nevetek a bejegyzéseiden. Teljesen más a férfi humor, ami nagyon jól esik az anyai léleknek. Apropó anya. Bevallom töredelmesen, hogy amikor megláttam a posztjaidat, először azt hittem, hogy egy egyedülálló apuka vagy. Valahogy nekem sem fért a fejembe, hogy van férfi, aki az apaságról vezet blogot. De aztán megláttam, hogy boldog család vagytok a feleségeddel és a gyerekekkel.

T: Ahogy korábban is írtam, hiszem, hogy egy Apának mindenből ki kell vennie a részét. Egyrészt azért, hogy egészséges, kiegyensúlyozott, boldog gyerekeket neveljünk, másrészt pedig azért – amit legalább ennyire fontosnak tartok –, hogy annak a nőnek, akit mindennél jobban szeretünk, segítsünk. Nem hagyhatjuk nyakig merülni a szülőség (legtöbbször kimerítő) mocsarába. Az anyának is kell a kikapcsolódás. Ha van ideje magára, tud pihenni, vagy csak pár órát bolyongani az utcákon, akkor megújult energiával és sokszor nagyobb lelkesedéssel veti bele magát az anyai mindennapokba. Tapasztalatból mondom.

D: Nagyon igazad van. Akárhányszor elviszi a férjem pár órára a kicsit és a nagyok is lefoglalják magukat, teljesen kicserélődöm. A fiam a múltkor a suliban mondta is a tanító néninek egy ilyen anya-idős délután kapcsán, hogy nem ismert meg, amikor hazajött: annyira kisimultam.

T: És ne felejtsük el azt sem, hogy egy kipihent nőnek ahhoz is több kedve és energiája van, hogy velünk legyen… Így teljes a család és így leszünk mindannyian boldogok.

D: Gyönyörűen is írtál a feleségedről az egyik posztban... Kedvenc idézeted, miszerint „The biggest present you can give to your children, is to be present in their present”, ami szabad fordításodban annyi, hogy „A legnagyobb jelentősége annak van, ha jelen vagyunk a jelenükben”, ezek szerint továbbra is áll.

T: Teljes mértékig. Erről szól a Ten Handed Dad.

És még sok minden másról. Csak ajánlani tudom Tamás posztjait. Ha pedig szívesen megosztod velem a tapasztalataidat, örömmel várlak a fb-oldalamra.