Rámol a gyerek

A gyerek rámolós korszakában (is) van. Mindent elpakol, persze nem a helyére. Akár frászt is kaphatnék, de inkább ötletet loptam tőle.

Anya ötletet lop

Hiszen mit is csinál egy 15 hónapos?


Kíváncsiskodik. Jó esetben minden érdekli, legfőképpen az, ami a szekrényekben van.
Leon mindig halálmegvető bátorsággal megy oda a legszélső konyhaszekrényhez, és addig ügyködik, amíg ki nem nyitja. Ott elsőként az uzsonnás zacskók dobozát szedi ki, majd abból a zacsikat és a kötözőket. Mindezt akkurátusan széttépegeti, aztán otthagyja az egészet a konyhakövön. Ezek után úgy beba bevágja a szekrényajtót, hogy nekem fáj. Szerencsére az ujjai eddig még mindig megúszták.
 
Következő lépésként a Folpackot ráncigálja ki, majd szekrényajtó megint be. Ezt követi a nyújtófa, és persze ismét a szekrényajtó. Hiába mondom neki, hogy egyszerre rámoljon ki, akkor talán nem süketülne meg a szomszéd sem… Ő dafke nem. Csak azértis egyesével és jó hangosan. És mindegyik szekrénnyel…

Néha azon kapom, hogy épp a kenyérvágó késsel indul felfedezőútra. Anyában szívbaj, a Kicsi meg ártatlan szemekkel néz. Hisz ő szabályosan, lefelé tartja azt a gyilkos szerszámot. Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy csak kéne egy biztonsági zár az ajtókra… De ez mindig elmarad. Tulajdonképpen úgyis mellette vagyunk folyamatosan, figyeljük minden lépését.

A konyha a legfőbb veszélyzóna


Főleg, mert a villákat is imádja. Ezeket is egyesével szedi elő (okosan a műanyagokat tettem elérhető távolságba), és szépen felpakolgatja az asztalra. Gondolom, elleste, hogyan terítenek a nagyok. Persze ez a jobbik eset. 

(Ráadásul én is kreatívkodtam így egy kicsit. Az Instagram oldalamon van még pár villa-kreálmány, pl. egy páva is.) A rosszabbik az, amikor minden evőeszköz egyesével a kukában landol. Még rosszabb, ha egyszerre. Szeretek én turkálni, de inkább ruhákat a second handben…

Ha már megunta, hogy túl sokszor szólok rá (mert bizony nem vagyok rest akár 101-szer sem), akkor átvált a folyosóra. Ott a cipők a kedvencei. Főleg az ő kis szandálja. Naponta minimum 25 perc csak azzal telik el, hogy séta előtt keressük a lábbelijét. Ma már automatikusan ugrik az egész család, ha Anya szól, hogy kimegyünk az udvarra: mindenki tudja, szandálkeresési project indul. Volt az már 
  • a könyvespolcon,
  • a játékos dobozban, 
  • a bevásárló szatyorban, 
  • természetesen a kukában,
  • a kádban, de még
  • az ágyunkban is. 


Mondta a férjem, hogy addig jó, amíg nem csinálja azt, amit annak idején a nagyfia. 
Ő nagyon szerette a kisautókat. Sokat is játszott velük. Kismillió matchboxa is volt ennek megfelelően. Egyszer azonban a pároméknak feltűnt, hogy sehol sincs egy sem. Bárhol keresték az autókat, semmi. Mit gondolsz, hol bukkantak rá? A sütőben. Szépen sorban be voltak egymás mellé állítva. Mind az ötvenvalahány.
Valami ilyesmire számítok majd én is itthon.  Mert a gyerek kreativitása napról napra fejlődik.

Mostanában már pofátlanul kimerészkedik a felnőttek területére is információgyűjtés gyanánt. Vagyis az erkélyre, ahová kávézni és levegőhöz jutni surranunk ki. Eddig ez volt a mi magánszféránk, most már veszett fejsze nyele ez is. A Kicsi birtokba vette.


Mit tehetünk mi, ha rámol a gyerek?


Az erkély-nappali
Ekkor jött az ötlet, hogy veszélyesből megpróbálom otthonossá tenni ezt a birodalmat. Ha ő pakolhat, én miért ne? Fogtam, és kiköltöztettem a nappalit a levegőre. Ezen annyira meglepődött, hogy a kiterített szőnyegen túl nem is merészkedik. Már csak az árnyékolást kell megoldanunk, mert nagyon durván idetűz a nap. A piros esernyőm maximum a játékmackónak nyújt védelmet.

Mindenesetre most, amíg alszik, ide lopództam ki én is írni. Kifejezetten inspiráló környezet így. Még egy pohár bort is kihoztam magamnak. Ha már lúd, legyen kövér. Ki tudja úgyis, mik jutnak még eszébe a délután folyamán? De addig is igyekszem további ötleteket lopni tőle.


Népszerű bejegyzések