Anya nyaral. De tényleg!

Pont a nyaralásunk előtt pár nappal olvastam egy olyan szalagcímet, hogy az anyák igazából az üdülés alatt sem nyaralnak, mert a gyermekellátási, -nevelési feladatok zöme ott is rájuk hárul. Nem is nyitottam meg az írást, nehogy lelombozzon, urambocsá’ lebeszéljen a pihenésről. Ami egyébként nem is az én ötletem volt, hanem a férjemé. Szokás szerint ad hoc módon, akárcsak az esküvőnk. Ennek megszervezésére most azonban négy napot kaptunk, de ezúttal ő is kivette benne bőven a részét. Sőt. Keresett szállást, foglalt helyet, az én dolgom csak a négy gyerek volt. Pontosabban a saját három, a nagy azért már rendesen önálló.

Mivel a szüleim rutinos utazónak, táborozónak neveltek, már nyolc-kilenc évesen magunk pakoltunk be minden nyári táborra, így az akkor elsajátított „ahány nap, annyi bugyi”-elve mai napig jó szolgálatot tesz. Ráadásul felgyorsít minden folyamatot. Igyekszem is átadni ezt a tudáskincset a porontyaimnak is, csak a fiúknál gatyára, illetve pellusra módosítva. Másik elv, hogy más helyett nem cipelek semmit, tehát ha valaki extra dolgokat akar hozni, nyögje is a terhét. Ennek megfelelően nem is hozott senki semmi pluszt, kivéve a kisfiamat, aki ragaszkodott a ping-pong ütőinkhez. Mert hogy sportos pihenőhelyet kerestünk, hisz a mozgás lételemünk.

A férjemnek ugyan elsődleges célja az volt, hogy olyan wellnessbe menjünk, ahol a szálloda köntösében flangálhat egész nap, de azért ne csak a víz legyen az úr. Másodsorban engem is tehermentesíteni szeretett volna, így az sem volt utolsó szempont, hogy ne kelljen főznöm. No, ez már döfi, gondoltam magamban, nincs is több kérdésem, hozom a félretett adójóváírásomat. (Évközben sosem igényelem, így a bevalláskor egy összegben kapom meg. Ez pont jól jön nyárra és a szeptemberi anyagi romlást okozható tanévkezdéshez.)

Csak indulás előtt egy nappal jutottam el addig, hogy megnézzem neten én is a tőlünk mindössze fél órára található kúriát, ami azonnal elnyerte a tetszésemet. Valóban volt ugyanis étterme, meg adtak reggelit-vacsorát is, így kajagondom nem lehetett. Pusztán a diétámhoz szükséges pár dolgot (túró, cottage cheese, mandula, stb.) kellett betennem egy hűtőtűskába és én már készen is voltam. Illetve lettem volna, ha lett volna bikinim. Vagy tankinim. Vagy legalább egy árva randa fürdőruhám, ami a jelenlegi méreteimhez passzol. De persze a tavalyiak még mindig ott figyelnek a polc legmélyén, mert bár alulról már "fogjuk rá"-módon feljönnek, felülről még kibuggyan belőlük a bébiétel. Iktassunk be hát egy bikinivásárlást, gondoltam sóhajtva, és gyorsan győzzük le a testemmel kapcsolatos frusztrációkat. (Fürdőruha szóba sem jöhet, mert nagyban megnehezíti a rám tapadt nedves szerkó a komfortos szoptatást – szállodai köntös ide, vagy oda.)

Anya hozta hát a szokásos vásárlási stílusát: neten kinéz (olcsót egy szezonra, fő az optimizmus), majd a boltban – immáron útban az üdülőhely felé - 5 perc alatt felpróbál és megvesz. Igaz, hogy végül nem olyat, ami tényleg tetszett volna, mert az nem volt az én méretemben, de kit érdekel, fő, hogy tartson, meg rá lehessen fogni, hogy medencébe való.

Persze nem én voltam az egyetlen, akinek nem volt megfelelő úszódressze. Igen, jól sejtitek, a picinek sem volt semmije. Rémlett, hogy lézetik úszópellus, így amikor unokahúgoméknál is utánaérdeklődtem (mert ők már túl voltak az ilyen jellegű bababevetésen), frissen szerzett tudásommal felvértezve, és ismét egy útba eső boltot a neten előre kinézve, minden vackot (úszópellus, fürdőbugyi, babaúszógumi) beszereztünk.

Ez utóbbi azonban igen különleges darab. Első ránézésre meglehetősen morbid, ezért nem átallottam videókat is megnézni arról, valóban működik-e és nem csak egy modern guillotine-segédeszköz. A videó azonban egy kádban (!) egymás hegyére-hátára pakolt kisbabákkal mutatta be a biztonságosságát, így legyőzve félelmemet, vettünk egy zöldet. Meg tuti, ami tuti, egy Vizipók csodapókos vízhatlan kiskönyvet is, hisz mi van, ha abban több levegő van.

Aztán kiderült, hogy a félelmem alaptalan volt, ez a nyakúszó tényleg csodajó. Ennek persze nemcsak azért örültem, mert biztonságban tudhattam a picikét a vízben, hanem azért is, mert így nekem is módomban állt úszni. Meg lábat lógatni, meg szaunázni, meg minden más, amiről ezer éve csak álmodozhattam. Sőt, még arra is jó volt, hogy rendesen kifárassza az úszkáló (pontosabban csodálkozva lebegő) kicsit, aki így jó sokat aludt (akár a vízben is). Na jó, be kell valljam, labdacicásat is játszottunk vele: öten alkottunk egy kört a vízben és passzolgattuk egymásnak a picurkát. Mi jókat röhögtünk, ő meg elbóbiskolt a végére.

Nyugodtabb perceit azonnal kihasználtuk persze egy-két teniszmeccsre, vagy ping-pongra (istenem, de jól esett!), sőt, csocsóztunk és billiárdoztunk is. Nagyon kellett már egy kis kocsmafíling, mert utoljára két hónapos terhesen játszottam ez utóbbiakat. Nem beszélve arról, hogy a férjem befizetett egy 60 perces masszázsra is, amiért örökre hálás leszek neki.

Mi tehát a recept, hogy anya valóban nyaralhasson? Nagyon egyszerű:

1. Gyűjts pénzt. Ha nem tudsz, ne vedd igénybe a családi jóváírást évközben, hogy megkapd nyár elején egyben.

2. Legyen sok gyereked, akikre időnként rásózhatod a legkisebbet. Ha nincs, mosolyogj sokat apára!

3. Olyan helyre menj, ahol nem kell főznöd, vagy legalább van hűtő. (Én a recepción tároltam a saját kajáimat.)

4. Vegyél nyakúszót a bébinek, így tényleg nem kell állandóan kézben tartanod, és nyugodtan úszkálhatsz akár vele együtt is.

És végül:

5. Olyan helyre menj, ahol jó a levegő (mi egy fenyves kellős közepén elrejtett kúriában voltunk), mert ott tuti sokat alszik a kicsi. (Ha mégsem, ld 2. pont.)

Mindössze három napot voltunk oda. Pont annyit, hogy a férjem bírja a következő heti hajtást, mielőtt elmegyünk egy rendes egy hetes pihenésre. Ezúttal haza, mert itt az ideje, hogy a párom is megismerhesse kedvenc helyeimet. (És hogy jó házigazdaként viszonozzam neki ezt a pár csodás napot.)

Inárcs, nagyon köszönjük! Nyíregyháza, készülhetsz! Jövünk mind a hatan!