Kisgyerek, porszívó, rend. Furcsa hármas?

Te hogy állsz a porszívóval? Én világéletemben utáltam. Akkor meg pláne, amikor a nővérem a fejemhez is vágta. Kivételesen éppen takarítottunk, de én nem akartam neki segíteni. Ő meg bepipult. A szemem megúszta, a szoba meg maradt úgy, ahogy volt: háború sújtotta övezet. Pedig azt mondják, a lányok rendesebbek, mint a fiúk. 

Nos, a nagynéném biztosan nem osztja ezt a véleményt, ha ránk gondol. Gyermekkoromban egy idő után már nem is volt hajlandó bejönni a szobánkba, akkora rumliban éltünk. Szegény, teljesen rosszul volt a látványtól, anyu pedig csak a csodában bízott. Három lány egy kis helyen, akiknek fontosabb volt a Poptarisznya, mint a rendrakás.

Csak valamikor gimi táján éreztem rá először a takarítás szépségére. Persze ebben erősen közrejátszott a kollégiumi igazgatónk is, meg a rendszerváltozás első éveinek fejetlensége. A szobaszemlék emléke még erősen dolgozott a tanári karban, és úttörőtáborokban kikupálódott énünk is hozzászokott már az állandó reggeli pakoláshoz. Profin dugtunk el például mindent a pléd vagy az ágy alá egészen addig, amíg oda is be nem néztek a szigorú szempárok. A lényeg, hogy végül rájöttem, jobban tudok rendben tanulni, mint káoszban.

A multinál is sokszor csodájára jártak az asztalomnak, hiszen a marketing részleg sem arról híres, hogy minden az élén állna. De én elvesztem volna a rengeteg papírban, ha nem tartok magam körül rendet.

Most, hogy van 3+1 gyermekem és egy férjem, kifejezetten hálás vagyok ezért a múltért. Az egyik cikkem kapcsán ugyan "megkaptam", hogy túl sokat takarítok, de aki élt már ennyi emberrel egy fedél alatt, az tudja, hogy soha nem lehet elégszer felemelni a seprűt. (No meg persze a hangyák sem hiányoznak...)

Szóval takarítok. Elég sokat, főleg, mert a kicsi úton-útfélen minden vackot a szájába vesz a földről. Tegnap éppen a cipőkkel játszott, s mire észbe kaptam, már a bakancsomra rászáradt sarat lakmározta. Ilyenkor azonnal előveszem a porszívót, hogy ne a kosszal lakjon jól. (Kárba veszne a kaja, na.) És akkor kezdődik is a buli.

A porszívó ugyanis nagy haver, ha épp nem orrszívót teszek a cső végére. A kicsi letelepszik a gép mellé és követi minden sarokba. Elég soká tartott, mire rájöttem, miért teszi.

A gép ugyebár jó meleg levegőt fúj ki a fenekénél (most ne menjünk bele, hogy ez mennyire poros, meg káros…), ami igazi főn hatást vált ki. Na, a gyerek előszeretettel tartja oda a fejét és szélcsatornásat játszik. A haja lobog, ő meg vigyorog. Ha arrébmegyek a géppel, követi, sőt, tolja is. Mert ez is a legújabb játékai közé tartozik: mindent tologat, amit csak tud. Ha nincs már több gurulós kütyü vagy doboz a környéken, akkor a széket tessékeli arrébb. Ma például a lányom tanulás közben felállt egy pillanatra, aztán hirtelen nem is volt mire leülnie. A kicsi villámsebességgel csapott le a megüresedett székre, Panni meg kishíján a padlón találta magát.

Visszatérve a porszívóra. A párom találta ki, hogy ha drága közös gyermekünk annyira szereti ezt a gépet, akkor a ruhájára tapadt morzsákat se kézzel seperjük le. Először rosszul lettem, mikor a férjem kiporszívózta a gyereket, de ma már lelkesen így teszek én is. Gyorsabb, hatékonyabb, nem mellesleg a kicsi is imádja. Én pedig egyre merészebb vagyok, és remélem, senki nem jelent fel gondatlanságért. De mit tegyek? Olyan jól áll neki a punk séró!