Élet a fogyás után – Tényleg minden csupa boldogság?

A net tele van azzal, hogyan fogyjunk le. Kismillió ötlet, edzésterv, csodaszer, tea, miegymás tolul nap mint nap az arcunkba. Én is sokaknak segítek az Intenseten keresztül. Sőt, hamarosan te is megismerheted ezt a" motivátori" oldalamat is. (Itt egy kis videós ízelítő a közelmúltból.) De arról már szinte senki sem beszél, hogy mi van utána. Ez pont olyan, mint a mesékben: boldogan éltek, míg meg nem haltak, pedig épp a házasságkötés után kezdődik az igazi sztori. Ezért hát menjünk tovább a mesében, és nézzük meg, mi van a fogyás után. Mi is boldogan élünk, míg meg nem halunk? Egy frászt. 

Nekem épp át kell szerveznem a napjaimat. Nagyon szigorúan és keményen. Új időbeosztás kell, amihez foggal-körömmel ragaszkodom majd. Mert bár lefogytam és energikusabb vagyok, mint valaha, mégsem vagyok jól.

Ez persze nemcsak a testképzavar állandó és időnként felerősödő jelenlétének köszönhető, hanem első sorban a picimnek, aki új korszakába lépett. Elindult. És akinek van gyereke, az tudja, ez mit jelent.

Ahogy felébred, első dolga, hogy járkáljon. De mivel ilyenkor még tök kómás, dől jobbra-balra, hatalmasakat esik, aztán meg ordít. (Tökélyre fejlesztette a visítást, most már nekem is nehezen viselhető a hangszíne.) Úgyhogy nincs sok választásom, sétálgatok vele. Ennek pedig kismillió negatív vonzata van a pozitívok mellett:

• Nem tudok megfőzni – nemcsak a családnak, magamnak sem. Hetek óta nem eszem rendesen főtt ételt, mert a Grillben - ahonnan mostanában egyre többször hozok haza kaját - nagyon ritkán van nekem megfelelő diétás étel. Ráadásul nem éppen olcsó mulatság minden napra.

• Nem tudok tornázni – örülök, ha kétszer összejön egy héten, pedig négy lenne az előírt adag.

• Nem tudok rendesen foglalkozni a másik két gyermekemmel – pedig a középsőm extrán igényelné. (Most gyanús is, hogy kényszeres dolgai vannak…)

• Nem tudok kimozdulni itthonról egyedül – max. 10 perc, amíg kifutok tejért. Pedig nagyon szükségem lenne teljes magányra - valahol máshol. (Kedvencem a Mars. Szerepeltem is Ridley Scott The Martian-jában statisztaként. Hihi.)

Jellemző, hogy a filmet csak a minap néztem meg...

Nos, ez egy testképzavarosnak maga a halál. Hiszen minden egyes kihagyott étkezés vagy torna után kövérebbnek érzem magam, mint valaha. A bőrlebernyegeim, amelyek a terhességek miatt szépen rajtam ringatóznak, a szemeimben zsírrá alakulnak ilyenkor. Ez egyenes út a rossz közérzethez, az állandó szomorúsághoz és a mérleghez rohangáláshoz. Pedig a program első félévében is csak hetente mértem magam.

Új beosztás kell

Amibe belefér minden. A melóim is. Mert ez a másik fő ludas.

Pörgős vagyok, mindig is az voltam. Nem bírom az egyhelyben semmittevést, így muszáj volt valami elfoglaltságot találnom a gyerek mellé. Mert szégyen, nem szégyen, nem elégít ki az anyaság. (Erről majd egy másik cikkben.) Ismersz, szókimondó vagyok és a végsőkig őszinte. Imádok anya lenni, eszméletlenül büszke is vagyok magunkra, de nem mondhatom, hogy boldog lennék.

Beléptem egy vállalkozó anyukás csoportba és elhatároztam, felépítem az életemet. (Jobb későn, mint soha.) Így komolyabban belefogtam az írásba, új dolgokat tanulok, és igyekszem a családi bevételt valamennyire megnövelni. Nagyon élvezem, ugyanakkor az időhiány kifejezetten frusztrál. Jelenleg éjszakánként dolgozom, mert nappal képtelenség rendesen koncentrálni. Ha épp délelőtt elalszik a pici, akkor persze azonnal leülök melózni, pedig az a tornaidőm lenne. És tessék, itt a feloldhatatlan dilemma:

Hát pedig így nézek ki edzés után...

Szeretnék edzeni, mert karbantart és nem akarom elveszíteni az eddigi befektetett kemény munka eredményét. Olyan jó érzés erősnek lenni! Nem beszélve arról, hogy az edzés után sokkal szebbnek és boldogabbnak is érzem magam.  Fütyörészek, énekelgetek, és valahogy minden gyorsabban megy. Viszont belülről szétveszít a vágy, hogy írjak, hogy készítsem a cikkeket. Mostanában ez utóbbi győz, én pedig szenvedek, hogy ma is kihagytam a tornát. Ezért most változtatok. Összeállítom a napomat és be fogom tartani (a kisördög közben itt röhög a vállamon, mert kisgyerek mellett ebben hinni szerinte hülyeség.)

Most ilyen egy átlagos napom:

5:30 ébresztő – Hashimoto miatti hormon bevétele

6:00 felkelés, kávé, magamhoz térés

6:15 az iskolás gyerkőceim előkészítése aznapra (reggeli, tízórai, táskaellenőrzés, frizurakészítés, stb.)

6:30 ilyenkorra a pici is mindig fennvan, ergo folyt.köv a fentiek vele

7:15 a nagyok elmennek

7:20 a kicsi megetetése, férjnek ingvasalás, kajakikészítés

8:00 rendrakás gyerekkel (mosogatógép elindítás, takarítás, mosás beindítása, kukaürítés)

9:00 fel s alá járkálás a picivel a lakásban (jó idő esetén már kint a szabadban)

10:00 a kicsi elaltatása (és ezer fohász, hogy sikerüljön)

10:45 torna vagy írás

11:20 Zuhany (gyerekkel, mert úgyis fenn lesz már)

12:00 Ebéd a kicsinek (valami tegnapról, hiszen még nem is főztem)

12:20 Játék

13:20 Irány a bolt. Gyerekkel ez minimum egy óra, mert már nem vagyok hajlandó babakocsizni. Közben a nagylányt is összeszedjük.

14:30 Újra otthon. Most kellene megfőzni.

15:00 Panni nekiül tanulni, ergo a gyerek megint rám marad. Közben próbálok a nagynak is segíteni. Valamikor ebédelnem is kellene.

16:30 Hazajön a középső is. Eddigre már fáradok. A kicsi rohangál a lakásban, mindent le- és szétszed, elhajít, kiborít.

17:00 Újra rendrakás, teregetés (lejárt már vagy száz éve a mosás). A kicsi addig a nagyokkal, vagy ha csoda van, alszik épp egy félórát. (Általában nincs csoda.)

17:30 vacsora készítése

18:00 vacsora (Ilyenkor jó sokat dumcsizunk)

18:45 játék a gyerekekkel

19:20 a nagyok lefekvéshez készülődnek

19:50 meseolvasás

20:00 – 20:30 villanyoltás

20:30-tól a kicsi kifárasztása, mert még mindig futkos

21:00 altatás ON, ami eltart legalább 45 percig (nem bír lecuppani…, anyának meg mindene begörcsöl, mire végez)

21:45 Kezdődhet a munka. Kifulladásig. (Ha épp nem aludtam bele a szoptatásba…)

Ha képes voltál eddig elolvasni, akkor segíts, kérlek. Mit csináljak másként, hogy hatékonyabb legyek és a családommal is eleget törődhessek?

Azt tudom, hogy jobban be kell őket fognom a házimunkába. A hétvégén már meg is kíséreltem, de még így sem jut magamra több idő (vagy máskor idő), hiszen a pici ezerrel ragaszkodik. 

Minden építő kritikát, ötletet szeretettel fogadok. Az nem opció, hogy engedjem el a kérdést és várjak még vagy egy évet. (Különben tényleg fellövöm magam a Marsra.) Szóval te hogy csinálnád?