Rágyúrtam az iskolakezdésre

Teljesen rákaptam a főzésre. No, nem azért, mert kajaguru akarok lenni, vagy mert annyi időm lenne (egyre kevesebb van), hanem a diétám miatt. Nagyon sokat kell ennem a programom szerint, minden nap főtt ételt is, és mivel szabálykövető emberke volnék, dekkolok is eleget a főzőlap előtt. Aztán mindegyik kaját lefotózom, mert az viszont tényleg a szenvedélyem. Az igazi persze az írás lenne, de valamit valamiért. Mert sajnos egyszerre ennyi minden most tényleg nem fér be a napjaimba. Pontosabban a kisbabám napjaiba… Egyszerűen nem hagy engem egy percre sem békén, és persze továbbra sem alszik eleget. Így abban az időben, amikor mégis, választanom kell az én-időm tartalmát illetően. Ez pedig ezúttal a fogyás javára dőlt el, az írás pedig háttérbe szorult. Mert ez előbbi most (is) nagyon fontos egyrészt a jó közérzetem miatt, másrészt mert elkezdődött a suli. Előbbi hétről hétre – a folyamatos testsúlycsökkenésnek köszönhetően (már 13 kg szülés óta!) – javul, utóbbiról pedig lentebb szólok még.

Igyekszem elkerülni az életmódváltás szót, mert ha van valami, amivel ki lehet kergetni a világból, akkor az ez a kifejezés az összes velejárójával együtt. Falramászom a fitneszmágnásoktól, a minden médiumon szembejövő sportőrültektől, akik csak azt képesek hangoztatni, hogy mekkora vasemberek, nem beszélve mindenkiről, aki ezt a fent említett bizonyos szót minden mondatába legalább kétszer belefoglalja.

Szóval én nem életmódot váltottam, hanem folytatom az eddigieket kissé módosítva. 

Az életmódváltás ugyanis nálam a babával már megtörtént, hiszen továbbra is nagyon keveset alszom. Főleg most, hogy fogzik. (Ja, kettő már kivágott, a mellem pedig szép véraláfutásos lett ennek következtében…) Továbbá még mindig nincs rendes rendszer az életemben, mert össze-vissza ébred fel, és hangulatától függően vagy a hajamat húzgálja ilyenkor, vagy a veséimet rugdossa, vagy iszonyúan fülsiketítő hangon visongat. 

Ez utóbbit az édesapja bírja a legkevésbé, így elgondolkodtunk a füldugó használatán is. Mondjuk tegnap reggelre annyiban javult a helyzet, hogy rendes (majdnem) féléveshez illően elkezdett gagyogni, így az ádádá és az ádidá szavakkal bővítette a repertoárját, ami mindenképp kellemesebb, mint egy egyszerű hosszú íííííííííííííííííííí… fejhangon… 800 decibellel.  

Ami viszont örvendetes változás, hogy beleszeretett a nővérébe, ezért igen sokszor igényli az ő társaságát, ergo néha felszabadulok az önkényuralma alól és ki tudok takarítani. Úgy tessék-lássék módjára, ahol a papok táncolnak. (Bár ez utóbbinak most a Vatikánban nem igazán örülnének.) 

De visszatérve a diétámra, amit immáron 10. hete tartok és még tornázom is mellé becsülettel, mert a program – amit végre egy nem a csapból is folyó sportember talált ki, aki nem mellesleg elég szerény, bár többszörös világbajnok - ezt parancsolja: nagyon szeretem, nagyon finom kajákat ehetek, és még a nagyobbik fiam is csatlakozni akar, annyira tetszenek neki az ételeim. (Na ja, valamelyik reggelre is épp almás palacsinta volt a menü…)

Mondjuk a tornánál inkább csak szurkol, meg számol, vagy csak egyszerűen bekapcsolja a tévét, mert ott mégis sokkal klasszabb dolgok vannak, mint anya rengő-ringó bájai.

Én pedig hagyom, hadd pihenjék ki a látványomat, ma úgy is elkezdődött az iskola, kell az energia.  

Nem utolsó sorban nekem is, mert kelhetek megint minden nap hatkor. Tehát nekem nincs „Éljen, kezdődik a suli!”, mint a legtöbb szülőtársamnak. Főleg annak tükrében, hogy az elmúlt napokban befedtem kb. 200.000 füzetet. Olyan átlátszós, öntapadós borzadvánnyal. Ez tök jó is lehetne, ha az A/4-es A/4-es lenne, az A/5-ös pedig tényleg A/5-ös. De nem! Mindig vagdosni kell az aljából vagy 4-5 centit, amit egyszerűen képtelenség szépen megcsinálni. A végére persze elég jól belejöttem, és már buborékmentesen is le tudtam simítani azt a fránya fóliát, de addigra vért izzadtam.  

Aztán jöhetett a vinyetta rájuk, mert persze a kicsi füzeteit nem tudom előre megírni, hiszen fogalmam sincs, melyik mire kelhet. A vinyetta is jó dolog, ha rendesen van perforálva. Mondom, ha rendesen. De persze, nem. A tolltartókkal azonban sokkal több bajom van. Annyi ceruzát kell vinniük, hogy egyik itthoniba sem fért bele. Naná, hogy vettünk újat. És naná, hogy nem kapható olyan, ami elegendő gumilyukkal bírna ehhez. Próbáltam is meggyőzni a fiamat, hogy a tanító néni azért írt 4 HB-s ceruzát, hogy legyen elég az évre, ne rakjuk be mind egyszerre a tolltartóba. Nagy nehezen sikerült is, hiszen a kicsi imádja a tanító nénijét (mondjuk, én is), így extra fontos neki, amit kér.  

Éppen ezért szépen, lista szerint és persze együtt mentünk boltba, hogy beszerezzük az iskolakezdéshez való cuccokat (szigorúan szem előtt tartva, mi az, ami tavalyról még hasznosítható), így “csupán” 40.000,- Ft-ot hagytunk ott első körben a pénztárgépnek ajándékba. Első körben, mert a temperát valahogy kihagytuk, melegítőt és tornacsukát pedig nem találtunk a lányunkra. Mindenhol csak ilyen hülye csillogós, flitteres szörnyűségek vannak, amelyeknek az anyaga ráadásul szúr is belül, mint állat, a többi pedig, ami jó lenne, borzasztó drága. És mint tudjuk, növésben lévő gyermekre én nem dobok ki csillagászati összegeket. Így is tele van az ajtófélfa a havi növekedést jelző csíkocskákkal. Hát mi lesz itt még ebben az évben! Hull a foguk, mint a záporeső, nő a lábuk, mint a jó búza, és az állandó gyaloglásnak, rollerezésnek, biciklizésnek köszönhetően izmosodnak is, mint a parasztember. (Jaj, annyira bukolikus lettem, hogy csak na!) Szóval nőnek és fogyasztják a ruhákat, és közben kifosztják a hűtőt is. Mi meg csak nyúlkálunk a pénztárcánkba rendületlenül.  

És ma megkaptuk a tankönyveket is, amiket szintén jól be kell fedni. Ehhez persze megint kellene némi fedőanyag. Én imádom a havannabarna csomagolópapírt, de szó mi szó, elég hamar szétszakad a sok ki-bepakolástól, ráadásul kisiskolásoknak annyira nem praktikus, mert nem ismerik fel kívülről a könyveiket benne.

No, de a könyvekre lesz teljes 2 napom…. Erre az egy felesleges pénteki iskolai napra (ki volt az a barom, aki ezt kitalálta?!) pedig tegnap éjjel sikeresen felkészültem. Energiám, mint a tenger, erős vagyok, mint a Vídia (ez mind a programomnak köszönhető), úgyhogy mit nekem szeptember 1! 

Reszkess iskola, megyek én még SZMK-ra!