Hogyan NE altassunk kisbabát?

Akinek van gyereke, tökéletesen tudja, hogy az altatás külön művészet. Nekem is megvannak a saját praktikáim, írtam is már róla,  ezért hát jöjjön most pár hasznos tipp arra vonatkozóan, hogyan NE próbáljuk meg álomba ringatni gyermekünket.

Két napja a padlásról a nagyok lehoztak két plüsst. Egy Micimackót és egy Timmy bárányt. Mindkettő beszél. Pontosabban csak Micimackó, a bari béééget ugyebár. Eddig ez rendben is volna, de Micimackó hangja olyan, akár egy pedofil nagybácsié (bár úgy hiszem, valóban Mikó az), nem beszélve arról, amit a gyereknek mond. Azzal kezdi ugyanis, hogy köszön. Még pedig egy „Helló, baba!” - huncut üdvözléssel, majd folytatja, hogy „Gyere utánam!” Mindezt olyan hanglejtéssel, hogy borsódzik a hátam tőle. Még a fejét is balra fordítja közben, hogy a nézése tényleg rendesen sandára sikeredjen. De ennyivel nem éri be: „Keressünk valami édességet!” - szólítja fel a picit, ami már önmagában is kimeríti a cukros bácsi titulust, nem szólva az egészségtelen életre nevelésről, így a „Mászni jó móka!” semmiség ehhez képest. 

Micimackó után Timmy igazi felüdülés, bár hogy a készítője nem sűrűn látott életében bárányt, az is biztos. Nagyon tudja ugyanis cifrázni a bégetést. Hol csak három szótaggal, hol hosszabban dumál a gyerekhez, de legalább nem tud menni, és amúgy is csak akkor beszél, ha megnyomom a hasát. Micimackót elég csak az alfelénél bekapcsolni – külön turkálni kell a hátsójánál, hogy megtaláljuk a gombocskát - és abba se hagyja, amíg világ a világ.

Nem csoda, ha ezekkel a dögökkel nem lehet altatni. Mert vagy sír a gyerek miattuk, vagy – ha jó ing van rajta, mondaná anyukám – akkor röhög. Egy biztos, a két plüsst kizárhatjuk az altatási módszerek sorából.

Jöjjön hát valami sokkal hatékonyabbnak tűnő, a másik két gyermekemnél jól bevált módszer: babakocsi a lakásban. Bár még talán kicsi hozzá a gyermekem, én mégis elővettem a sportkocsit, mert nagyon nincs kedvem azt a böhöm rendeset időnként – ha nem akarok kendőzni – le-föl cipelni a lépcsőn. Így kézen fekvőnek tűnt, hogy a lakásban is hasznát vehetem a kisebbiknek, mert gyors, mint egy rakéta, könnyebb, mint a baba és jól veszi a kanyart, amiből bőven van a lakásban. Hely annál kevésbé, de azért én kialakítottam már egy klassz kis rallye-szakaszt. Elindulva a tv-foteltől teszek egy kört az étkezőasztal körül, majd befordulok a konyharészhez, ahol egy hajtűkanyart követően a szűk folyosón kötök ki. Ott kénytelen vagyok hátramenetbe kapcsolni, ami viszont változatosságnak – és esetleg hánytatáshoz -  nagyon is jó, majd újra elhaladva a fotel mellett, az erkélyajtó felé veszem az irányt. Itt ismét egy gyors rükverc (a helyesírásellenőrző szerint ezt a szót úgy kellene leírni, hogy révkére…), és kezdődhet az egész kör elölről.

Egy menet 35 lépés, ami testedzésnek is kiváló, mert a gyerek 30 kör alatt biztosan nem alszik még be, sőt, mostanában negyvenet is simán lejárok, ő pedig tágra nyílt szemekkel gagyorászik, nézelődik és minden porcicának előre köszön. Amikor a derekam már nem bírja, kiveszem a félig-meddig lenyugodott, holtfáradt, ám még mindig csodálkozó tekintetű gyermekemet, és megpróbálom ölben elringatni. Ez az utazós-ringatós kombó tökéletes módszer. Öt teljes percnyi alváshoz… Főleg, ha valamelyik csimotám éppen akkor robban ki a szobájából egy „Anyu, hol van a …?”-üvöltéssel, vagy ha a párom pont akkor ordít fel egy szép gól láttán. De persze, mivel a tologatás felér egy edzéssel, mégsem elvetendő, csak a tréningblokkban a helye.

De nézzük tovább. Lehet ezzel a gyerekkel tévézni is, még ha most meg is köveztek érte. Őt lenyűgözik a fények, anya meg legalább látja a fogyókúrás műsorait. Ezt hívom én elméleti diétának, ami bár nem fogyaszt, de a lelkemnek jót tesz. Meg a baba álmosságérzetét is fokozza. Van, hogy két zsírpárna látványától elpilled, de aki hosszútávra tervez, inkább kapcsoljon át sportadóra. Nekünk az Andorra-Magyarország meccs tökéletesen bevált. A kicsi végigszurkolt apával 45 percet, aztán feladta. Ahogy a reménye elszállt, ő is álomba merült, és onnantól fel sem ébredt 30 percig. Tovább az istennek sem akart aludni. Ilyenkor szoktam újra megetetni, immáron vízszintesen, aztán hasra fektetni magamon és jó alaposan ütögetni a fenekét, esetleg két combjánál fogva rángatom fel-le, mint egy rugós bábut, hátha végre kidől. 

Egy biztos: még mindig teljesen mindegy, hogy hogyan ringatom, rángatom, énekelek, suttogok, este 11-ig akkor sem alszik el hosszabb időre. Tegnap fél tíztől árnyjátékoztam is neki, ami nagyon lekötötte, de 42 perc után elálltak a karjaim, kezeim és feladtam. Ki kellett várnom a 23:00 órát. Mert akkor tényleg bekapcsol nála az altató gomb, hogy utána hajnali háromkor frissen és fiatalosan megint követelhesse a magáét. Meg ötkor. Meg fél hétkor. És aztán indulhat újra a verkli.