Egy roma lány, aki csak harminc évesen szült

A cigányok nem házasodnak. Legalábbis nem úgy, ahogy én elképzeltem. Pedig szabolcsi lány vagyok, azt hittem, tudok egyet s mást, de az anyatárs a gyermekágyas osztályon rengeteg új dolgot mesélt nekem magukról és az életükről. Amikor felkerült mellém az osztályra, egy kisebb női táskát hoztak csak mellette a nővérek, de mire reggel felébredtem, legalább öt különböző méretű és fajtájú zacskó sorakozott az ágya mellett. Tipikus, gondoltam. Mivel császáros volt, nagyon nehezen mozgott, így időnként én segítettem neki - ahogy tegnapi bejegyzésemben említettem is - felállni vagy elővenni valamelyik szatyorból a dolgait. Így kezdődött kórházi tiszavirágéletű, ám annál tartalmasabb kapcsolatunk. 

Nagyon elveszettnek tűnt egyedül, és teljesen ki volt azon bukva, hogy nem engednek be hozzá senkit. Első estéjén meg is mondta, hogy ő bizony a nővérektől nem fog segítséget kérni a fürdéshez, mert micsoda dolog az, hogy idegenek nyúlnának hozzá az édesanyja helyett. Így tudtam meg tőle azt is, hogy a szülésnél is a mama volt bent vele és nem a férje, aki igazából nem is a férje, de nekünk egyszerűbb, ha így mondja. Egy éjszakán át gondolkoztam azon, hogy hogyan is faggassam ki az ő köreiről, a szokásaikról. Mert, hogy se a roma, se a cigány szó nem hagyta el a száját és a mai világban tudja a fene, kinek mi a sértő. (Mint a South Park egyik epizódjában, ahol a karácsonyi ünnepség is kudarcba fullad, annyira igyekeznek vigyázni a különböző felekezetek előírásaihoz...) Ráadásul azt sem tudhattam, nem bántom-e meg a kíváncsiságommal, de nagyon érdekelt, hogy miért csak most, harminc évesen vállalt először gyereket.

Én még annak idején, hatodik évvégén kénytelen voltam elbúcsúzni cigány osztálytársnőimtől, mert férjhez adták őket és mentek gyereket szülni. Erre itt van ez a hatalmas cigány nő a rengeteg szatyrával, elveszett tekintetével, frissen műtött fájdalmaival, és kiderül, hogy egy igazi forradalmár.

Huszonhárom éves korában elégelte meg a családi hagyományokat, a szigorú roma szokásokat és lelépett otthonról. Második gyermekként (és egyben második lányként) addig ugyanis soha nem mehetett sehová, amíg a nővérét férjhez nem adták. Szó szerint sehová. Nem mutatkozhatott sehol, nem ismerkedhetett, - ahogy ő mondta - nem tolhatta magát előre, mert a sorrend presztízskérdés a romáknál. Sokat imádkozott hát, hogy a testvére mihamarabb feleség legyen, bár azt akkor sem értette, miért engedi meg a nővére, hogy az apjuk válasszon neki férjet. Már akkor megfogadta, hogy vele máshogy lesz, hiszen mégis csak a XXI. században él. 

Mikor a szülői akarat ellenére csak azért is megismerkedett egy fiúval és nemet mondott arra, hogy családon belül házasodjon - nem akart ő sérült gyereket világra hozni -, egyszerűen megszökött otthonról. Csak most, évekkel később kereste meg az apja, amikor megtudta, hogy várandós. Mert bizony szabályok ide, hagyományok oda, ha az első gyerek (mármint a nővére) nem szült, akkor örülünk a második lány kisbabájának. Még pedig nagyon és mindenek felett. A cigány családoknál ugyanis nincs fontosabb a gyermeknél, főleg az elsőnél. Ráadásul a családfő, vagyis jelen esetben anyatársam apja, a nagyapa mindent megtesz azért, hogy mindenkinek megfelelő életet, értsd külön házat, a gyerekeknek minden földi jót, a felnőtteknek pedig munkát biztosítson. Természetesen a családi vállalkozásban. És nem kell rögtön arra gondolni, hogy "megyünk lopni", mert igenis vannak dolgozó cigány családok.

Főleg az anyatársam, aki nagyon nem akarta, hogy rászoruljon az apai segítségre. Kitanult két szakmát, önellátó lett és nem ment férjhez, csak öt éve együtt él a párjával. A cigányok ugyanis nem házasodnak igaziból, csak templomban, de mivel ő nem volt jogosult már a fehér ruha viselésére, hiszen "nem tudtak rá vigyázni a családja férfitagjai", erről szó sem lehetett. A polgári szertartás nekik semmit nem jelent, sokkal fontosabb az Isten előtt köttetett frigy. Éppen ezért nincs a lányoknak férjezett neve sem, a gyerekeket apaságival ismerik el, és így válni is sokkal könnyebb. Mert - bár azt hittem, náluk nem engedik a válást olyan könnyen -, az anyatársam családjában is előfordult már több szétköltözés. 

A házasság ugyanis tényleg csak az előírások miatt fontos. Ha a kapcsolat, amelyet a szülők hoztak össze, pár hónap alatt kudarcba fullad, látszólag nem sokat bánkódik a família. Ráadásul az így felnőtté vált cigánylányok utána már ahhoz mennek férjhez újból, akihez akarnak. 

Az azonban nagyon tetszett, hogy ha egy lány férjhez ment, akár 18 évesen is, mindenki úgy tekint rá, mint a mindent tudó nőre, háziasszonyra. Az esküvő után pár nappal már háztartási tanácsokat kérnek tőle, esetleg recepteket, mintha pár nap alatt szuperfeleség lehetne az, aki addig semmihez sem értett.

Élvezettel hallgattam kórterem-társam ezen mondatait, és csodálkoztam, hogy mennyire erős lány. Igazi „Mamma”, aki egyszer összefogja majd újra a nagy családot. Vagy ahogy ő mondta, megint lesz majd matriarchátus.  Addig azonban élvezi, hogy körbe ugrálják, hogy otthon semmit sem kell majd csinálnia, hogy mindenki az ő és a kislánya kedvét keresi. Egyedül azt sajnálja, hogy a gyermekágyas időszak alatti hat hétben nem mutatkozhat az utcán, vagy idegenek előtt. Mert azért vannak szokások, amelyeket még ő is betart.