Olimpia über alles? Ahogy én látom.

Van nekem egy nagybátyám, illetve sok. Na jó, kezdem elölről, csak gyorsan összeszámolom őket. (Ideje tudni már ennyi idősen, hányan is vannak.) Szóval ténylegesen vérszerinti nagybácsi mostanra 6 és a vérszerinti nagynénik férjeiként nagybácsikká avanzsáltak száma jelenleg 3. Nos, az egyik nagybátyám tehát a kilencből abban a szerencsés helyzetben volt többször is, hogy kijuthatott az olimpiára. Persze ez így egyszerű sarkítás, mert hogy évekig gyűjtött rá és mindig jó előre gondolkodva készült a sportversenyekre. Nézőként. Rengeteget mesélt aztán, hatalmas lelkesedéssel, ami ránk is átragadt persze. Irigyeltem, hogy ennyire kitartó volt és háromszor is élőben szurkolhatott hazánk sportolóinak. Ő jut mindig az eszembe, akárhányszor csak szóba kerül az olimpia megrendezése. Egyrészt mert a sport iránti rajongása mindig is nagy hatással volt rám, másrészt mert mindezek ellenére ő sem hülye.

Itt van most ez az téma ugyebár - ami persze jó pár éves -, de most ér csak a finisbe, így most kell nagyon megnyomni a pro-kontra érveket. (Nem nekem persze, de ebből most én sem akarok kimaradni.)

A tájfutó edzőm mondta mindig, hogy abban a pillanatban, ahogy észreveszem a célt, át kell váltanom sprintbe, függetlenül attól, hogy akár jó pár száz méterről vagy csak húszról van szó. Emlékszem, ennek köszönhetően az egyik kupát tulajdonképpen hányva nyertem meg, mert ahogy beestem a célba, jött is ki belőlem minden. (A fenének volt olyan jó idő, és a fenének olyan jó a látásom...) Ez volt az utolsó versenyeim egyike, mert taccs ide, taccs oda, akkor jöttem rá igazán, hogy engem nem versenysportolónak teremtettek. Akart a fene továbbra is szinte minden reggel suli előtt és sokszor délután is futni és hétvégén versenyekre menni. De minden tiszteletem most is a volt edzőmé (és minden sportolóé), aki mai napig világszínvonalon versenyez. Miatta is születik ez a bejegyzés.

Ugyanis éppen tegnap (vagy tegnapelőtt?) olvastam a posztját, hogy el fog búcsúzni az élsporttól, mert se kocsija, se pénze, hogy kijusson a versenyekre (egy többszörös világbajnokról beszélünk!). A 2016-osra a barátai dobták neki össze a kiutazáshoz szükséges összeget, de gondolom, megalázónak érzi ezt, ezért fúj visszavonulót. Szeniorként járja a versenyeket, évek óta szünet nélkül hozza haza a különböző díjakat, érmeket, de mivel a tájfutás is azon sportágak közé tartozik, amelyekben kevés a reklámpotenciál, teljesen reménytelen a helyzet. Persze említhetném itt akár az íjászatot is, amiben szintén a legjobbak között vagyunk Európában, ugyanis a versenyzőknek itt is rengetegbe kerül a sportolás, támogatást meg ők sem kapnak. (El nem tudjátok képzelni, mit kóstál egy nyíl és milyen gyorsan elhasználódik, nem beszélve a többi felszerelésről.) A tájfutáshoz azonban csak pár bozótruha, futócipő és útiköltség kellene, mégsem tudja ezt mindenki megengedni magának. Sajnos pont egy többszörös világbajnokunk sem. 

Ezért is vagyok mindig szomorú, hogy egyáltalán felmerül az olimpia megrendezésének a kérdése. (Nemcsak most, már sokkal korábban is.)

Nem kérdés, hogy meg tudunk rendezni kisebb világversenyeket egy-egy sportágban, de nyilvánvaló, hogy számos okból nem menne ez, ha olimpiáról van szó. És nem azért, mert bénák vagyunk (bár, ha az utak jegesítésmentesítését nézzük...)

Még ha volna is pénz arra, hogy átépítsük az országot (na jó, Pest megyét első sorban), hogy bővítsük a repteret (az esetleges magángépek miatt), hogy újabb szállodákat húzzunk fel, felüljárókat építsünk (hogy a napi plusz egy millió ember két hétig közlekedni tudjon), hogy újabb, lehetőleg nem égő és eltévedő metrókat és metróvonalakat létesítsünk, hogy valahová olimpai falut varázsoljunk, stb., bennem felmerül, hogy mi lesz utána. 

Eltelik a két hét és nyakunkon marad rengeteg épület kihasználatlanul. Nézzük meg a laktanyákat. Debrecenben ugyan suli lett belőle, de Nyíregyházán vagy például Szentendrén is jó pár épület üresen roskadozik. A többiről nem is beszélve, amelyet apránként hord szét a jónép építőanyagnak vagy tüzelőnek.

Szóval egyedül a közlekedésben nyerhetnénk valamelyest, mert talán nem lenne annyi dugó. Bár azt nem látom át, hogy parkolóhelyek hogyan keletkezhetnének, hiszen nem lehet az egész város alá mélygarázsokat építeni.... De ez csak kis szelete annak, hogy van-e értelme olimpiát rendezni.

Nem, nem jól írom: értelme lenne, csak nem nekünk. Mert a sport jó, az olimpia különösen szívmelengető esemény (lehetne, ha nem szólna egyre inkább mindenhol a politikáról is...), és egyszer szívesen eljutnék én is rá.

Nézőként vagy résztvevőként voltam már kézilabda OB-n, foci válogatott meccsen, vívó VB-n, pingpong EB-n, tájfutó OB-n, beszélgettem olimpikonokkal és más világszínvonalú külföldi sportolókkal is és minden esetben azt tapasztaltam, hogy a sportnak összetartó szerepe is van, hogy a sportoló közegben az ember teljesen át tud szellemülni, meg tud tisztulni. A közösségi érzés jó. Valamit együtt elérni még jobb. De együtt azt elérni, hogy még az unokáink is nyögjék a húszhuszonnégy negatív gazdasági hatásait, bűn. 

Nem vagyok szakember, ez tény. Csak azt látom, amit mások is. Jelenleg itthon nagyon rossz a pénzügyi helyzet, nem működik az egészségügy, az oktatás, ami minden élet és gazdaság alapja. Nincs pénz megfelelő tömegközlekedési eszközökre, utakra, rendes fizetésekre. 

Még a vérplazmát adók tiszteletdíját is csaknem harmadára csökkentették, mert annyira "hiánycikk a pénz". A bérek akkor sem nőnek, ha ezt memoriterként kellene bemagolnunk, és egyre nyilvánvalóbb, hogy a tisztességes élet gyorsan a mennybe juttat. (Egy nagy áruházi dolgozó havi bruttó 150 ezret keres és nem igaz, hogy a pedagógusok béremelése például bármit is segítene az oktatásban dolgozókon. Sose felejtsük, max. 3-4000,- Ft-tal nőnek a fizuk, amikor éppen azt halljuk, hogy megint emelkednek a bérek...)

Szóval, ha van egy kis józan paraszti eszünk, engedjük át azoknak az országoknak hőn vágyott, nagybetűs Olimpiánkat, ahol van pénz, vagy ahol annyira hülyék, hogy anélkül is be merik vállalni. Kérlek benneteket, ne mi legyünk a legnagyobb marhák a világon!