Pozitív, csak a pozitív, akkor is.
Aki ismer, tudja, hogy az alaptermészetem vidámnak minősül. Aki régen is ismert, tudja, hogy volt egy hosszabb korszak (majd 20 év:-)), amikor ez nem látszott rajtam igazán. Most újra a helyemen lévén, kifejezetten nehéz az a vállalkozás, amelyet kb. két hónapja kezdtem el, s amelynek azt a werkcímet adtam, hogy "Heti pozitív". Nem az esik igazán nehezemre, hogy pozitív gondolatokká ültessem át a költők sorait (juj, majdnem gondolatokat írtam:-)), hanem hogy végigolvassam a szomorú verseiket. Komolyan mondom, megviselnek. Kapásból hárítanám a sorokat. Azért is hagytam ki egy hetet. Kell hozzá lelkiállapot, hogy szomorú szavakkal vegyem magam körbe, miközben minden porcikám tiltakozik ellene.
Ugyanakkor fontos nekem ez a "küldetés", ezért késve ugyan, de született egy újabb pozitív átirat. Ezúttal Kosztolányi Dezsőtől.Mennybéli rímek
Életteli,
ki lett, az lesz életteli,
fenn béke van, örömteli.
Ezt dúdolom,
egy nyári éjen dúdolom
simítom fénylő homlokom.
Mért féljek én?
E szakaszban mért sírjak én?
Mért jajgassak, mért féljek én?
Száz érv se kell,
még annyi se, száz érv se kell,
fentről minden énekel.
És dalt fakaszt,
hűs bort mér, reménynedűt ad:
egyformán leszünk csillagpont.
A kisgyerek,
vidám polgár, s dús asszonya
is tudja, mért nő itt moha.
A versíró,
nyomdász, szedő és versíró
aludni tér, mert mohán a jó.
Menj, kedves, lágy,
puha dalom, te kedves, lágy,
dalold a mohát és a bort.
Életteli,
ki lett, az lesz életteli,
fenn béke van, örömteli.
És az eredeti:
Ideges rímek
Reménytelen,
ki él, az mind reménytelen,
csak könnye van, teménytelen.
Ezt dúdolom,
egy téli éjjel dúdolom
s szorítom ájult homlokom.
Mit sírjak én?
E vad kornak mit sírjak én?
Mit jajgassak, mit írjak én?
Száz év se kell,
még annyi se, száz év se kell,
sírunkon a szél énekel.
Ki könnyet ont,
bíbor vért, halvány könnyet ont,
egyforma lesz, mind görbe csont.
A katona,
vidám polgár, bús katona,
nem tudja, mért járt itt, soha.
A versiró,
cenzor, szedő és versiró
aludni fog, s aludni jó.
Menj, árva, zord,
szegény dalom, te árva, zord,
dalold a semmit és a port.
Reménytelen,
ki él, az mind reménytelen,
csak könnye van, teménytelen.
