Anyának csak nyígás jár

Ezúttal az Instagram-fotóimból válogattam

Reggelente arra ébredek, hogy egy pelenkás popó van a fejemen. Jobb esetben csak a hajamon, rosszabb esetben befedi az egész arcomat. Ismerős? A gyerek így kommunikál Anyával. De van rosszabb is. 

Mégpedig ha extra tartalom is lötyög a pelusban, és a csemetém izeg-mozog az orrom és a szám között. Néha megspékeli egy-egy szemkinyomással, ami – lássuk be – totál kómás állapotban inkább dühítő, mint vicces. Főleg, amikor a hajszálaimat is elkezdi tépkedni. Sőt, hülye hangon nyíg hozzá, hogy húzzunk már ki a konyhába. Gondolom legalábbis, hogy ezt akarja ilyen sajátos módon kifejezni.

Kávé nélkül Anya nulla

Mostanában a férjem megsajnál, és lerabolja ilyenkor rólam a Kicsit, hogy tudjak még aludni. Hiába, másfél éve azt sem tudom, mi az. Ha szerencsém van, széttépázva még sunyhatok fél órát, de aztán kidob a biológiai órám. (Fene a fejét.) Brutál fejjel, tök némán kikóválygok a kávéfőzőhöz, mert hiába anya vagyok, első sorban ember. Még pedig olyan, aki kávé előtt tényleg nem képes kommunikálni. Sőt, veszélyesebb, mint egy felbőszített medve. Komolyan. Artikulátlanul tudok üvölteni, ha nem juthatok időben az adagomhoz, és valaki még előtte szeretne tőlem valami – számára – extra fontosat. Ha nem vagyok túl rossz állapotban, akkor csak kézfelemeléssel jelzem, hogy „neszóljhozzámkülönbenmegbánod”, de ha pocsék volt az éjjelem, ajánlatos mindenkinek sarokba húzódnia. És nem túlzok, sajnos ez van.

A Kicsi azonban még nem nagyon akar tudomást venni erről a tényről, és követeli a magáét: valami jót a hűtőből, labdát az ágy alól, tengeri csillagot az erkélyről, vagy csak egy kis hempergőzést a földön. És mivel erre – az általa – összetört fejjel képtelen vagyok, megpróbálja megmondani nekem a magáét. Az ő nyelvén.

Anya-Baba kommunikáció

16 hónapos (asszem, várj utána kell számolnom…). Nem, bakker, 17 lesz augusztus 3-án! Szóval 17 hónapos, és egyre több saját szava van. Olyan létfontosságú kifejezések, mint a "hoppá", az "ott", a "baba" és a "gudligudli", aminek a jelentésére még nem jöttünk rá. Ezen felül tud ugatni, nyávogni (azt is kutyamódra), kotkodálni (tényleg!), és persze használja az Apa és az Ádi neveket (bár ez utóbbi mostanában ágy-ra hajaz.) Igen, jól látod, Anya még mindig a fasorba’ se… Bezzeg a motor helyetti "brott" már megy neki. Sőt a "hán-ta" is, ha hintázik. De nekem továbbra is csak egy eee-t vagy ííí-t vet oda, ha kaja kell neki. Ez vagyok én, egy nyögés, időnként tettetett sírással és hisztivel kísérve. 

Lustaság fél egészség

Mert hisztizni azt tud. Főleg azért, mert nem bírja pontosan kifejezni magát. Ilyenkor amúgy még kicsit sajnálom is szegényt. Annyira próbálja megértetni magát, és sokszor valóban frusztrálja a tehetetlensége. Mutogat, hogy mit szeretne, de rendszerint olyan dolgot, ami 100 másik tárggyal van együtt a konyhapulton. Mire a megfelelőt adom oda neki, már szétrobbant a fejünk a visító hangjától.

Persze akkor is mutogat, ha csak egyszerűen lusta a dolgokért érte menni. 

Például ha labdázunk. Eldobja a játékot, aztán kinyújtott karral nyög, hogy csicska-hopp, ugorj légyszi és hozd vissza. Mintha kutya lennék. Ilyenkor persze elmondom neki, hogy legyen olyan kedves egyik lábát a másik elé tenni és utánafáradni a 10 centire lévő labdának. Ha jó ing vanrajta, még meg is mozdul. De nem ez a jellemző. Viszont Anya is makacs, és nem akarja, hogy ugráltassák. Ilyenkor két eset lehetséges: vagy hisztizik tovább, vagy én hisztizek neki. (Nem, sokszor beadja a derekát, csak ez most jobban hangzott.)

Abban viszont már profi, hogy ha tele a pelus, akkor jelzi, sőt, ha álmos, akkor húz az ágy felé. Úgyhogy lassan, de biztosan haladunk a kommunikációban. Ezt pedig nagyon élvezem. Kíváncsi vagyok, mi lesz a következő szava. Talán a kukucs, mert ma ezt gyakorolta. De az Anya biztosan nem.